Emlékeim Kodály Zoltánról

Bieliczkyné Buzás Éva:
Emlékeim Kodály Zoltánról, születésének 130. évfordulóján

Kodály Zoltán, a 20. század egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, pedagógusa és zenetudósa 130 évvel ezelőtt, 1882. december 16-án született Kecskeméten.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy voltak olyan események, amikor ott lehettem, ahol a Mester is volt. A késői emlékezet fényesen világítja meg ezeket a történeteket.
A Debreceni Kodály Leánykar
1956-ban érettségiztem Hajdúszoboszlón, utána a Debreceni Zeneművészeti Szakiskolában tanultam énekelni és hegedülni. 1957 tavaszán lettem a Gulyás György által vezetett Leánykar tagja. A Szakiskola és a kórus ezen a nyáron vette fel Kodály Zoltán nevét. A névadó ünnepségen 1957. június 23-án maga a Mester is jelen volt. Az ünnepi beszéde alatt mi, a kórus tagjai álltuk körül. Kodály meghatározta feladatunkat: „Debrecen dolga: nemcsak a saját zeneéletét fejleszteni, hanem a környékre kisugárzó működéssel hangzó életre bírni a néma berkeket.” Akkor mi úgy éreztük, Kodály jelszava: „Legyen a zene mindenkié” szorgalmas munkával, erős hittel elérhető.
A névadó ünnepség után két hangverseny következett Kodály műveiből, a szerző jelenlétében.
A Nagytemplom orgonakarzatán szólalt meg Kodály Zoltán Missa Brevis című műve, a Kodály Leánykar és a Kollégiumi Kántus előadásában, a Csokonai Színház szólistáinak közreműködésével, Pongrácz Zoltán orgonakíséretével, Gulyás György vezényletével.
(Talán érdemes megemlíteni egy malőrt. Az 1944-ben komponált Missa Brevis alcíme:
tempore belli – háború idején”. A transzparensen viszont így jelent meg: „tempo rebelli
Az „elírt” alcímet sárga ragasztószalaggal gyorsan leragasztották. Kodály állítólag mosolygott
a „szakálla alatt”.) Az esti hangversenyünk az Aranybika Szálló nagytermében volt.
A nagyszabású Budavári Te Deumot Vaszy Viktor vezényelte. A Kodály Leánykart a Vass Lajos által vezetett Állami Férfikar egészítette ki. Közreműködött még a négy szólista és a MÁV Filharmonikus Zenekar.
1958. július 6-13. Az Egyesült Királyság egyik tagországa Wells, amelynek csodálatos fesztivál városa Llangollen. Az itt rendezett Nemzetközi Kórusversenyen a Debreceni Kodály Leánykar első díjat nyert. Íme egy idézet az angol sajtóból: „Ma délelőtt ezek a lányok úgy énekeltek, mint a pacsirták, hogy elnyerjék az első díjat az ifjúsági kórusok versenyében. Szívből jövő énekükön érezni lehetett, mennyire büszkék nagy nemzeti zeneszerzőik, Bartók és Kodály muzsikájára”.
A zsűri jegyzőkönyvébe többek között ezt írták: „Igazán szép volt. Mélységes átélés, áhítat. Pompás felépítés”. Kodály táviratban gratulált győztes kórusunknak.
1958. október 2-án Budapesten koncerteztünk, majd másnap énekszóval köszöntöttük Kodály Zoltánt a Népköztársaság útja 89. sz. alatti lakásán. (Ma Kodály körönd)
1958. november 22. Meghalt Kodály Zoltánné, a népszerű Emma asszony. A Kodály Leánykar is kapott a gyászjelentésből, melynek szövegét megrendülten olvastuk. Amikor lehetséges volt, a kórus néhány tagja (köztük én is) tiszteletünket tettük Kodály lakásán, hogy néhány szép kórusmű eléneklésével enyhítsünk a gyász fájdalmán.
A legkedvesebb Kodály-művek:
A llangolleni eredményes szereplésünk után kivittek bennünket a tengerpartra.
Akkor láttam először tengert, a látványa lenyűgözött és messze lévő szerelmemről ábrándoztam. (Aki csak évek múlva lett a férjem.) Hangulatomhoz Kodály Nausikaa című dala illett. Könnyesen dúdoltam az Odüsszeusz után vágyakozó phaiák királylány dalát.
(Kodálynak ezt a gyönyörű dalát énekeltem a Zeneakadémia felvételi vizsgáján is – sikerrel.)
Kodály Zoltán 75. születésnapját az ország legjobb kórusai együtt ünnepelték a budapesti Zeneakadémia nagytermében. A hangverseny végén Bárdos Lajos vezényletével közösen énekeltük el Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz című versére komponált „Forr a világ bús tengere” kezdetű, nagyhatású kánonját, melynek utolsó sora hitvallás: „Szabad nép tesz csuda dolgokat!”. (A kórusmű már az 1936-os bemutatóján az Éneklő Ifjúság forradalmi jeligéjévé vált.) Ez az élmény felejthetetlen.
Évekkel később, amikor már férjemmel együtt Debrecenben éltünk, szabad időnkben a legkedvesebb kirándulóhelyünkre, Galyatetőre utaztunk. Rendszerint egy ismerős családnál szálltunk meg. A ház melletti úton egy vaskorlátnál gyönyörű panoráma nyílt a Mátra legszebb hegyeire. Házigazdáink mesélték: gyakran látták Kodályt, hogy séta közben itt megállt, hosszasan elgondolkozott. Az ilyen meditációs séták közben születhetett a Hegyi éjszakák fenséges sorozata. Amikor ott jártunk, mindig eldúdoltam a szép dallamokat.
Kodály már fiatalon elhatározta életcélját, amelynek megvalósításához egészséges, hosszú élet
kellett. Ennek érdekében sportolt, sokat járt a hegyekbe. Életrajzában 1942. áprilisában írtak arról először, hogy Galyatetőn üdülés közben komponált. Rendszeres tartózkodási helye volt
a Nagyszálló, ahol két szoba állt rendelkezésére. A legszebb utat Kodály sétánynak nevezték el.
1967. március 6. Kodály Zoltán áldásos élete 85 éves korában véget ért. Temetésére férjemmel együtt mi is, (mint oly sokan az ország minden részéből) Budapestre utaztunk.
A Muzsika folyóiratban fényképen látható a hatalmas tömeg, amely búcsúzott nagy Mesterétől.
A temetésen Szabolcsi Bence többek között ezt mondta: „Szálfa dőlt ki közülünk, utolsó a nagy szálfák között, utolsó óriása annak a nemzedéknek, mely a századforduló idején s az utána következő évtizedekben megváltoztatta Magyarország szellemi arculatát.”
Úgy érzem, hogy ma is hiányzik a Kodály Zoltánhoz hasonló irányító, utunkat, feladatunkat meghatározó muzsikus egyéniség. Éppen ezért az ő hagyatékát, emlékét hangsúlyosabban kellene ápolni. Mert: „Kultúrát nem lehet örökölni … kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű …”
Kodály kórus 1958
A Debreceni Kodály Leánykórus fényképe 1958-ban
 
Bieliczky Joó Sándor 1954-1961-ig Kecskeméten dolgozott, mint népművelési előadó és újságíró. Jó barátságban volt a híres Kodály Intézet akkori vezetőivel, tanáraival. Hangversenyeiken, ünnepi rendezvényeiken láthatta Kodály Zoltánt, akinek egyénisége nagy hatást tett rá és több verset írt róla.
A Nemzeti Múzeum előtt című verse egy budapesti hangverseny emlékére készült.
Kodály Zoltán – Petőfi Sándor Nemzeti dal című versére írt kórusművét 1956. szeptember 6-án mutatta be a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Vass Lajos vezényletével.
NEMZETI  MÚZEUM  ELŐTT
(Kodály Zoltán születésnapjára)
A költőnél szóban érik a tett.                                    Mellettem áll egy kisfiú.
S a zenésznél, a hangjegyek                                      – Az arcán nagy belső háború –
Amelyek érző szavakká lesznek,                               Lelkén röpül az esküdal:
És újjá formálják a nemzetet.                                    Hogy legyen szabad a magyar!
A Holnap szava a gondolatban ébred,
S a tegnapból született versidézet                             S a Mestert követeli a nép …
Holnapután már történelem.                                      A tömegből némán előlép.
                        *                                                         Szép ezüst szakálla
Álltam a Múzeum csarnoka előtt.                             Kender-puha csendjén
A kórus a csendet feszítve várt.                                Tollászkodik a nyár
És égő szemek fénycsóvái keresték                          Havas bércek hegyén –
Az ősz Mestert: Kodályt.                                          Megáll … és az ujjongó akarat
Petőfi és Kodály kezet fogott,                                  Szívére villantja a gyújtott lángokat.
És talpra állt a bús magyar
S a lelkes tömeg tekintetében                                               A nép és a művész itt lett nemzet.
Született sok száz győzelmi dal.                               „Nem sokaság, hanem lélek!”
Kezemben zászló volt a tett.                                     Melynek szíve a Holnapért dobog.
Suhogó selyme feszített,                                           S reményei, e hősi dallamok.
S énekké vált az akarat.
                                                                                  (Kecskemét, 1956.12. 16.)
Az arcokat kottának láttam
S a kórus lélekből szakadt
Telt hangon
E forradalmas városon
Fáklyák lángját gyújtotta meg
S a fény, 48-ra emlékezett.
                                                           ***

Feliratkozás a hírlevelünkre