Beszélgetés Pongrácz Zoltán zeneszerzővel

Bieliczkyné Buzás Éva: 
Regősénektől  a  Marifóniáig
Beszélgetés  Pongrácz  Zoltán  zeneszerzővel
             (1912.02.05. Diószeg (ma Szlovákia) – 2007.04.03. Budapest)

 

1974-ben kezdtem el dolgozni a Magyar Rádióban. Hamarosan kiderült, hogy érdeklődésem a Rádió és a zeneszerzők kapcsolatára irányul. A téma kutatásához rendelkezésemre állt a mindenkori műsorújság 1925-től kezdve, valamint az archívum gazdag tárháza. A Magyar Rádió „aranybányájában” kedvem szerint kutathattam. A kutatási kedv szenvedéllyé vált és kitartott a rádiós életem 33 évében, és azon is túl a nyugdíjas koromban.
Pongrácz Zoltán zeneszerzőt gyakran láttam amint a Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójába siet: komponálni vagy tanítani. Ilyenkor régi emlékek jutottak eszembe, hiszen Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában néhány évig én is tanítványai között hallgattam zenetörténeti óráit.
1965-ben már csak újsághírből tudtam meg, hogy Pongrácz tanár úr egyéves ösztöndíjjal az utrechti egyetemen elektronikus zenét tanul! Azóta izgatott a kérdés, hogy az ókori görög témák zeneszerzője hogyan vált az elektronikus művek komponistájává és tanárává?
1980. június 23-ától kezdve a stúdiómunka szüneteiben végre beszélgettünk erről, valamint az előzményekről és a rádióval való több évtizedes kapcsolatáról is.
Kértem, hogy haladjunk időrendben. Elsőként a Rádióéletben megjelent tudósításokat idézem.
Pongrácz Zoltán a Rádió verbunkos pályázatának egyik nyertese (1935)
1935-ben a Magyar Rádió, megindulásának 10 éves jubileumán, irodalmi és zenei pályázatot hirdetett. Elsőként a verbunkos pályázat eredményét hirdették ki. Az 52 beérkezett pályamű közül az ezer pengős díjat megosztva Losonczi Lajos és Pongrácz Zoltán nyerte.
Losonczi Lajos a Református Teológia ének- és zeneelmémet tanára volt. Pongrácz Zoltán, az akkor 23 éves fiatalember, a Nemcsak nyelvében, hanem dalaiban is él a nemzet jeligéjű, három tételes szvit szerzője a Rádióéletnek így nyilatkozott:
„Korán kezdtem zenével foglalkozni. 14 éves koromban írtam az első kompozíciót, melyet egymás után követett a többi. Egy színdarabhoz írott kísérőzenémet a Rákóczi gimnáziumban adták elő. Most végeztem a Zeneakadémián, ahol öt évig Kodály Zoltán növendéke voltam. Tanárom hatására éveken át sok száz eredeti népdalt gyűjtöttem. Egykori iskolámban, a Rákócziánumban kezdtem tanítani. Díjnyertes darabomat nem népdalok alapján, hanem saját motívumaimból felépítve, magyaros stílusban, de eléggé modern szellemben komponáltam.”
1937-1938-ban Bécsben folytatta tanulmányait Rudolf Niliusnál, karnagyképző szakon.
Pongrácz Zoltán Szimfóniájának bemutatója (1938)
1938. március 20-án a Vigadóban hangzott el először Pongrácz Zoltán Szimfóniája, a Magyar szerzők bemutató estjén. A Székesfővárosi Zenekart Kenessey Jenő vezényelte. A 26 éves komponista bécsi tanulmányai közben írta ezt a művét. Horusitzky Zoltán kritikája a Zene című folyóiratban jelent meg: „Pongrácz Zoltán vonószenekari szimfóniája értékes, jó zene. A tételek szervesen fejlődnek, bontakoznak ki a formai csúcspontig, amelynél az alkotó lelke a legjobban kifelé fordul, s a legtöbbet adja a művészet titkaiból. A tehetséges fiatal komponistától még sokat várhatunk.”
 Pongrácz Zoltán: Gamelán zene (1942)
1942. március 2-án a Zeneakadémián hangzott el a Magyar szerzők új műveit bemutató hangverseny, amikor Pongrácz Zoltán Gamelán zene című darabja nagy meglepetést keltett, mivel a távoli egzotikus népek hangforrásait, hangszíneit használta fel játékos formában. Sokakban felmerült a kérdés, hogy Kodály Zoltán korábbi zeneszerzés tanítványát vajon mi inspirálta e mű komponálására?
Pongrácz Zoltán a budapesti Zeneakadémia elvégzése után ösztöndíjasként nyugat-európai városokban folytatta tanulmányait. Így 1940-41-ben összehasonlító zenetudományi kutatásokat végzett a Berlini Humboldt egyetemen és főleg az egzotikus népek zenéjével foglalkozott.
Az európaitól nagyon eltérő harmónia és ritmusvilág, a különleges hangszerek mély hatással voltak Pongrácz zeneszerzői munkásságára is. E hatás eredményeként született meg a Gamelán zene című kompozíciója. A hangverseny után megjelent kritikák közül Lányi Viktor Pesti Hírlapban közölt írásából idézek: „Pongrácz Zoltán Gamelán zene című három tételes szvitjét az operaházi zenészek kitűnő kamaraegyüttese adta elő. A különleges összeállítású jávai gamelán zenét csak hírből ismerjük. Ahogyan Pongrácz elénk varázsolja egy szál hegedű, halk fuvola, érzékien búgó vibrafon, néhány ütő- és zörejhangszer, valamint hegedűfekvésben virtuózan játszó nagybőgő álmatag összjátékával, – a diszkrét és érdekes stilizáló kísérletet, a hangulat hitelességét nem lehet elvitatni.”
Kapcsolata a Magyar Rádióval (1943-1944)
1935 és 1945 között is jó néhány fiatalkori műve hangzott el a Magyar Rádió műsorában,
de karmesterként is gyakran szerepelt. A Zene című folyóirat 1944. szeptember 30-i számában az Élő magyar zeneszerzők című cikkben ezt írta: „Pongrácz Zoltán jelenleg a Rádió zenei osztályán dolgozik, mint a magyar zene referense. Ilyen minőségben többek közt a régi magyar zenei emlékeket dolgozta fel, s a Rádió ezekből hangfelvételeket készített. Ilyenek: Bakfark Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekei, virágénekek, hajdútáncok, kuruc zenei emlékek, verbunkos zene, Esterházy Pál Harmonia coelistise, régi népdalok, Kájoni Kódex, stb.”
.-. Kérem Tanár urat, meséljen a Rádiónak erről a korszakáról.
.-. 1943. decemberében kerültem ide a Rádióhoz, mint zenei referens, karnagy és zenei rendező. Akkor Dohnányi Ernő volt a főzeneigazgató és Laczkovich János a zenei osztály vezetője. Dohnányit gimnazista korom óta ismertem, mert mind a két fiával – Dohnányi Mátyás a saját fia, Hubermann János pedig a fogadott fia volt – együtt jártam iskolába. A gyerekek révén sokszor voltam Dohnányiéknál. Tulajdonképpen ő hozott be ide a Rádióba.
Akkoriban a zenei osztályon volt egy nagy- és egy kistanács. Én mind a kettőben benne voltam.
A körülbelül 20 tagú nagytanácsban minden héten értekezést tartottunk. Megterveztük a műsort, amit a kistanács újra megbeszélt és jóváhagyott, vagy elutasított. A kistanácsban hatan voltunk: Dohnányi Ernő, Laczkovich János, Papp Viktor, Huszka Jenő, Molnár Imre (az énekes) és én.
Egyik megbízatásom a regős énekek feldolgozása volt bariton szólóra, vegyeskarra és kamarazenekarra. Ez a felvétel Haj regő rejtem címmel sokszor elhangzott. Molnár Imrével közösen nagyon sok népdalfeldolgozást is csináltunk. Ő válogatta ki a népdalokat én pedig meghangszereltem. Volt egy kis előadógárdánk amelyik bemutatta. Kétféle műsor készült így.
Népdalkincsünk gyöngyszemei címmel az igazi népdalokat gyűjtöttük csokorba. Másik héten pedig Nótafáink gyümölcsei című összeállítás hangzott el. Ezekben a múlt századi nótaszerzők értékesebb dalait, vagy az elfelejtett, de felújításra érdemes darabokat szedtük össze és dolgoztuk fel. Ezeket nem rögzítették, hanem mindig egyenes adásban szólaltak meg.
 1944. év végén a háborús körülmények között a rádiózás megváltozott, a zenei munka lényegében nem működött, 1945 májusában pedig számomra meg is szűnt.
1954-től 1964-ig Debrecenben a Zeneművészeti Szakiskola tanára
 
1954-1964-ig Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola tanára volt. Ahogy már említettem, néhány évig én is tanítványai között hallgattam zenetörténeti óráit. Jól emlékszem, hogy a múlt nagy zeneszerzőinek tisztelete mellett főleg a Debussy utáni modern komponisták iránti szeretetre nevelt bennünket. 1958-ban milyen lelkesen énekeltük a Kodály leánykarnak ajánlott kantátáját, az Apollón Muzagetészt. 1960-ban pedig az Odysseus és Nausikaa című operájának nemcsak a május 6-i bemutatóját,hanem előtte a színpadi próbákat is végignéztük-hallgattuk a Csokonai Színházban.
Ezután nagy váltás következett az életében. Az ókori görög témájú művek komponálása, bemutatása után 1965-ben ösztöndíjjal az utrechti egyetemen elektronikus zenét tanult. Mi keltette fel érdeklődését az elektronikus zene iránt?
Éppen az Odysseus és Nausikaa című operám bemutatója, 1960. május 6-a után 5-6 nappal az Atommagkutató Intézetben tartottam előadást Bartókról. Ekkor még abban a hitben éltem, hogy Bartók, Sztravinszkij és kortársai jelentik a modern zene csúcspontját. Az előadás végén elém tettek egy hanglemezt, hogy hallgassam meg, a Philips-gyártól kapták. Babings Káin és Ábel című elektronikus balettje volt rajta. Mellbe vágott, de nagyon tetszett. Fogalmam sem volt, hogy mi ez, és hogyan készül. Pár hónap múlva bekapcsoltam a rádiómat éjjel tizenegy óra körül. Csavargattam a kereső gombot. Egy helyen valaki németül beszélt az elektronikus zenéről.
A végén bemondta, hogy mikor lesz a sorozat következő adása. A kölni rádió volt. A jelzett napon és még 7-8 alkalommal már magnóval együtt hallgattam a műsort. Az előadó Gottfried Michael Koenig volt, a későbbi tanárom az utrechti egyetemen. Ezután kezdtem el levelezni elektronikus szerzőkkel és szakkönyveket is hozattam. Több rövid ideig tartó tanulmányút után kaptam meg az egyéves ösztöndíjat. Ott tanultam meg az elektronikus zeneszerzés elméleti és technikai részét, és elkészítettem az első elektronikus művemet aPhonotést, ami Hamburgban a Deutsche Gesellschaftnál jelent meg hanglemezen.
 
Mariphonia (1972) A Pozsonyi Rádió kísérleti stúdiójának felvétele
1972-ben a csehszlovák rádió felkérésére készítettem a Mariphonia című elektronikus darabomat. Maga a cím elárulja, hogy miről szól a mű. Máriának hívják a feleségemet, a phon pedig görögül hangot jelent. Tehát Mari hangjából készült egy akusztikus portré. Állandóan maga a modell szól hozzánk, csak a hangja lett elektronikusan modulálva és ezáltal fantasztikus hangzások keletkeztek.
1974-ben hallottam, hogy a franciaországi Bourgesban pályázatot hirdettek elektronikus művekre. Titokban elküldtem a a Mariphoniát, – még a feleségem sem tudott róla. Egyszer csak jött a távirat, hogy megnyertem az I. díjat. Az ünnepélyes díj átadásra  kiutaztam Bourgesba.
 Lehetőséget kaptam arra, hogy az ottani stúdióban az  Egy Cisz-dúr akkord története, a következő évben pedig a Tizenkét körszalag című elektronikus műveimet elkészíthessem.
Ez utóbbi kompozíciót az itthoni stúdióban fejeztem be.
1974-ben ugyanis a Magyar Rádióban is megindult az elektronikus stúdió működése, azóta több rádiós megrendelést valósítottam itt meg, Horváth István hangmérnök segítségével.
Első volt a Rotacions című elektronikus zeném. A Közeledni és távolodni című hangdrámát Gerhard Trümm német költő versére László Endre rendezte. A négy szavaló: Nagy Attila, Ruttkai Éva, Várady Hédi és Béres Ilona hangjához elektronikus zenét komponáltam. 1976-ban
a Les parfume című multimédiát realizáltam, amelyet a Zeneakadémián mutatták be, az elektronikus hangokra, szavalatra, fényekre, színekre, illatokra készített művet. Ezt később Nyugat Berlinben németül, aztán Franciaországban francia szöveggel is előadták. 1977-ben készült a 144 hang, 1979-ben pedig a Sesquialteracímű elektronikus darabom. Ebben az évben
(1980-ban) fejeztem be A balgaság dicsérete című szatírámat Rotterdami Erasmus hasonló című könyvének szövegéből. Bordás György baritonszólóját és az MRT énekkarát elektronikus zene kíséri. A Magyar Rádió Bourgesban a nyári fesztiválon ezzel képviseltette magát. Itthon a
Rádió 3. műsorában 1980. augusztus 9-én hangzik el elektronikus szerzői estemen, a Mariphonia és aSesquialtera című művemmel együtt. Jelenleg a Madrigálon dolgozom, amely Petrarca
24. szonettje alapján készül szavalóra, vegyeskarra és elektronikára.
Pongrácz Zoltán a Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójában „komponál”.
 Zeneszerzői munkásságában hogyan helyezi el az elektronikus tevékenységét, fejlődési folyamat eredménye, vagy egy abszolút váltást jelent?
Ez egy abszolút váltás. A régi zene nem tud ide fejlődni. Olyan, mint a tűz meg a víz. Persze nem azt jelenti, hogy teljesen abbahagytam a hangszeres zeneszerzést, csak kevesebbet foglalkozom vele, mint régebben. Az elektronikus zene izgatóbb számomra, mert itt több új lehetőség van.
Milyen jövőt jósol az elektronikus zenének?
Én feltétlenül nagy jövőt jósolok neki. Ha nem hinnék benne, akkor nem csinálnám.
A temperált rendszer a hangszeres zenében összesen 86-87 hangból áll. Annyi billentyű van a zongorán. Egy nagyzenekar hangterjedelme is ennyi. A generátorokkal viszont 16 rezgéstől
20 ezer rezgésig bármelyik rezgésszámú hang előállítható. Azért említem ezt a két számot, mert ez a hallásnak az alsó és felső határa. Soha nem hallott hangzásokat és fantasztikus ritmus világot tudunk létrehozni.
Hogyan kezdődött a Zeneakadémián az elektronikus zene tanítása?
1972-ben beadtam a javaslatot, hogy a budapesti Zeneakadémián is tanítsunk elektronikus zenét. Pénz hiányában azonban nem lehetett megoldani. Három évvel később mégiscsak hívattak, és közölték velem: sikerült a Rádióval megegyezni, hogy a főiskola növendékei a Rádió új elektronikus zenei stúdiójában tanulhatnak. 1975 óta kéthetenként 4 órát gyakorlatban tanulhatnak itt a hallgatók, és hetenként pedig bent a Főiskolán van nekik elméleti órájuk.
A zeneszerzési tanszéken belül működnek, egyelőre fakultatív módon. A terv szerint 1981 szeptemberétől minden zeneszerző növendéknek kötelező lesz legalább egy évig elméleti részt tanulni, hogy tisztába legyenek ezzel a komponálási technikával. Aki pedig a gyakorlatban is
folytatni akarja a tanulást, az bejárhat ide a Rádió stúdiójába további egy-két évig. A Rádió minden hallgatónak, vagy tanulmányait befejező zeneszerzőnek megadja a lehetőséget elektronikus kompozíciók elkészítésére. A végzett növendékeim közül Király László Belgiumban, ifj. Kurtág György pedig Franciaországban tanul tovább. A mostani haladottabb növendékeim közül Reményi Attila és Csemiczky Miklós is igen tehetségesek.
 
Még az idén, 1980-ban  a Zeneműkiadónál megjelenik Az elektronikus zene  című könyve. Megérthetik-e azok is, akik nem tanulnak elektronikus zenét?
Schönberg összhangzattana így kezdődik: Ezt a könyvet a növendékeimtől tanultam. Így vagyok ezzel én is. Tanítványaim sok-sok okos kérdést adtak fel, amelyekre válaszolnom kellett. Volt olyan is, amit én magától értetődőnek tartottam, mégis pontosan meg kellett fogalmazni. Évek óta sok tapasztalatot gyűjtöttem össze, most pedig rendszereztem és könyv formájában megírtam. Nagyméretű könyv lesz és kb. 200 oldalas. Három részből áll. Az első harmada az elektronikus zenéről szól általában. A középső rész kifejezetten zeneszerzési tankönyv, példákkal illusztrálva. Kezdve a legegyszerűbb dolgoktól, egészen a feszültség vezérelt technikáig. A harmadik rész pedig lexikon-szerűen ad rövid magyarázatot az ide tartozó
gépekről és szakkifejezésekről. Szakszótár is van benne német-, angol-, francia és magyar nyelven. Végül a nevezetes stúdiók ismertetése és a magyar elektronikus zene rövid története fejezi be a könyvet. A célom az volt, hogy a kimondottan elektronikus zeneszerzőknek készült középső tankönyvi részen kívül minden szakképzett muzsikus és művelt olvasó számára átfogó tájékoztatást nyújtsak az elektronikus zenéről.
A zenehallgató közönség eljuthat-e arra a fokra, hogy szívesen hallgassa az elektronikus kompozíciókat?
Nálunk még csak hat-hét év óta van elektronikus zeneszerzés. A közönség most kezd hozzászokni. Maga a szakma még nem túlságosan rajong érte. A képzett szakember ezeket az
új hangzásokat nem tudja beilleszteni régi tanulmányainak keretébe. Keresi a témát, de téma itt nincs, mert atematikus zene. Nem a témával történik itt valami, hanem a hangzással. Tehát az eddigi zenei tanulmány bizonyos fokig féket jelenthet. De én 45-50 előadást tartottam szerte az országban és azt tapasztalom, hogy a zeneileg kevésbé művelt ember ösztönösen megérzi a lényeget. Egyszer például Ózdon tartottam előadást, mikor felállt az egyik kohász, és azt mondta, hogy ez a zene közel áll hozzá, mert itt olyan hangzásokat hall, amelyek a kohó mellett ismerősek, tehát a mindennapi munka élményéhez kapcsolódnak.
Minden évben van koncert-szerű bemutatónk közönség számára. 1975-ben például a Filharmónia kistermében rendezték meg. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy kb. 200 egyetemista nem fért be a terembe, és kint zajongtak. Csak azzal az ígérettel lehetett lecsillapítani őket, hogy másnap megismétlik a műsort. Így is történt. És akkor is megtelt a terem. Azóta is figyelem kíséri hangversenyeinket. Zömmel inkább az ifjúság, főleg az egyetemi és munkás fiatalok jönnek kíváncsian rendezvényeinkre. Az ő fantáziájukat izgatja ez a zene. Mivel ők előítéletek nélkül hallgatják, és hagyják, hogy hasson rájuk – ezért mond nekik valami újat az elektronikus zene.
(Részlet az 1980 nyarán, a Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójában készült beszélgetésből).
Pongrácz Zoltán: Az utolsó stáció – opera
1999. december 15-én a Pesti Vigadó különleges hangverseny helyszíne volt. A Rádiózenekar és kiváló énekesek, valamint az ELTE énekkara Kovács László vezényletével, ismeretlen operák részleteit mutatta be. Elhangzott: Dubrovay  László A váltságdíj, Huszár Lajos A csend és Pongrácz Zoltán Az utolsó stáció című operájának részlete, valamint Takács Jenő A holdbéli csónakos című táncjátéka, amely Weöres Sándor mesejátékához készült.
A különleges bemutatók közül Pongrácz Zoltán művét emelem ki, Hollós Máté Művek bontakozóban  című interjújának részletét idézve. A zeneszerző többek között ezt mondta:
„1960-ból származik Odysseus és Nausikaa című operám, amelyet Debrecenben mutattak be.
A 80-as években pedig a Szegedi Nemzeti Színház felkérésére, az akkori igazgató, Pál Tamás biztatására komponáltam operát Polner Zoltán szegedi író szövegére. Címe: Az utolsó stáció.
A történet a pogány kor végén, a kereszténység kezdetén játszódik, amikor e kettő még egymásba fonódott. A helyszín: a világ valamelyik országának fővárosa – tehát idő és hely nagyon tágan értelmezett. Az eredeti partitúrában szimfonikus zenekar és elektronika szerepelt. A mitikus tartalmakat az elektronika, a ma játszódó eseményeket a zenekar szólaltatta meg.”
Pongrácz Zoltán Az utolsó stáció című operájának színházi bemutatása körül nagyon sok bonyodalom lehetett. A Rádiózenekar jóvoltából azonban legalább részletet ismerhetett meg belőle a közönség: Frankó Tünde, Várhelyi Éva, Mukk József és Bordás György operaénekesek közreműködésével.
Pongrácz Zoltán zeneszerző művészi portréja címmel 1991. január 6-án kezdődött a Rádióban
Szigeti István hét részes sorozata. A szerkesztő a következő „Művészköszöntőt”írta a Rádióújságban: „Pongrácz Zoltán egyike a magyar zeneszerzés nagy öregjeinek. Bár saját teóriája szerint legfeljebb az érett férfikorban van. Ugyanis dédapja 70, nagyapja 80, apja pedig 90 évig élt, s az egyszerű számtani haladvány alapján néki kerek 100 esztendő dukál.
 A barátok, tanítványok és tisztelők legalább ennyit kívánnak most, 1991. február 4-én
79. születésnapja alkalmából, ugyanilyen szellemi és fizikai frissességben.”
Pongrácz  Zoltán, szeretett tanárunk, a kiváló zeneszerző 2007. április 3-án hunyt el,
95. születésnapja után két hónappal.
2012. február 5-én lesz születésének 100. évfordulója.
*
Megjelent: SZÓKIMONDÓ, 2012. február
2 kép:  Pongrácz Zoltán urnája és nyughelye a Magyar Szentek templomában
Budapest, XI. Magyar Tudósok körútja 1,
A fényképeket Pongrácz István Zoltán, a zeneszerző fia küldte.

Feliratkozás a hírlevelünkre