Nagyanyám

NAGYANYÁM

Ezüst hajának

Szemfedője volt

Frissen vasalt

Suhogó fejkendője.

Szoknyája korcán

Az Idő foga fénylett,

Míg vasárnaponként

Ment a temetőbe.

 

Zsoltáros kezével

Virágot palántáIt

S lelkéből kicsordult

A siratóének,

És emlékeinek

Tisztult horizontján

Kéklő nyárként szöktek

a pergament évek.

 

Gyermekkoromban ­–

Tűnődve néztem

Lisztet szitáló

Hervatag kezét,

S a kemencepadkán

Mohón kóstoltam

Leveles, illatos

Cseresznyés rétesét.

 

A sírja fölött mély,

Kopott már a fejfa,

Vén betűk kígyózzák

Egyszerű nevét:

Az őszirózsás szél

A hant könyvét lapozza,

S én feldobogni érzem

Porladó szívét.

 

(Megjelent: Kiskunság, 1957. augusztus)
BS válogatott versei

 

 

 

 

 

 

 

 

Feliratkozás a hírlevelünkre