József Attila költészete

József Attila, Etus és a MamaSZABADSZÁLLÁSI  EMLÉKEK
JÓZSEF  ATTILA  KÖLTÉSZETÉBEN

     A fiatal József Attila testvéreivel, Jolánnal és Etelkával több alkalommal is leutazott Szabadszállásra a rokonokhoz. Ott éltek a költő édesanyjának testvérei, akik mindig szeretettel fogadták a Pestről érkező családtagokat. Tizenegy évvel ezelőtt, 1968 tavaszán megismerkedtem a szabadszállási tanyavilágban József Attila négy unokatestvérével, akik emlékeik elmondásával segítették gyűjtőmunkámat.

Ott tartózkodásom idején érlelődött bennem tovább az a gondolat, hogy a családi és rokoni szálak elsődlegességével párhuzamosan a szabadszállási táj szépsége, az emberek életmódjának és körülményeinek megfigyelése, a paraszti sors egyhangú nomádsága, a szőlő, a gyümölcsös, a rétek, a mezők, a Kondor tó romantikája, a tanyák bénult csendje együttesen vált József Attila tájlírájának eszmei kifejezőjévé. Úgy érzem, hogy képalkotásának gazdagodásában, hasonlat-teremtésében, a Szabadszálláson szerzett élményanyag is meghatározó szerepet játszott. (Általában a vidéken töltött gyermekkori évek is erre utalnak.)

A versek szókincs-összetétele is hűen bizonyítja, hogy a költő nemcsak látója, hanem ismerője is a szegénységnek, a falu, a tanyavilág keserves életének. A paraszttal együtt érezte és szenvedte az embertelen nyomort. Érdemes lenne egyszer összegyűjteni azokat a szavakat, amelyek a falusi élethez, költészetének tájfestéséhez kapcsolódnak. Színes kép tárulna elénk József Attila politikai, földrajzi és természetrajzi ismeretének palettájáról.

A szabadszállási vendégeskedések nyomot hagytak a költő lelkében, és az emlék-motívumok felfedezhetők költészetében. Szinte láthatóan tárja elénk a szabadszállási tájat a benne élő parasztokkal a Holt vidékben. Megidézte a homokvilág szélkavarta felhőit, a Balázsi-réteket és a halászok nótázásait is. Nagybátyja, Pőcze Imre halász volt és többször magával vitte a nagy „fogásokra”. A nagyapa: idősebb Pőcze Imre portréját rajzolta meg az 1929-ben írt Dörmögő című versében. Emlék című költeményében pedig Pőcze Imréné Mester Mária, az „Apró, kemény kontyú ángyom” tiszta egyszerűségét örökítette meg.

Vágó Márta 1928. július 18-án kelt levelében így írt József Attilának: „Te most ugye Szabadszálláson vagy nagyapádéknál, és jó kedvű vagy, kölykem.” A költő 1928. szeptember 28-án az akkor Londonban élő Vágó Mártának ezt írja: „Ma reggel ötkor különben Szabadszállásra megyünk Jolánnal: szüretre. Nincs semmi kedvem, de remélem, mégis jól érzem majd magam.” József Attila szabadszállási látogatásait, fiatalkori élményeinek színhelyét néhány fénykép is megőrizte az utókornak.

(Budapest, 1979.)

Feliratkozás a hírlevelünkre