Papp András: Vadpénz és Kazamaták író-olvasó találkozó

Szerző: Szoboszló Sound | okt 18, 2016 | Ez történt

 

Papp András hajdúszoboszlói író, szerkesztő, a Szókimondó főszerkesztője, október 17-én megtartott irodalmi estjén két, idén megjelent kötetét mutatta be az író és a rendezvény moderátora, Lapis József kritikus, szerkesztő. Az ünnepi könyvhétre jelent meg a Vadpénz című kisprózakötet, októberre, a 1956-os forradalom 60. évfordulójára pedig könyvben is kiadták a Térey Jánossal közösen írt Kazamaták című tragédiát.

Vadpénz a Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus sorozatának 38. köteteként jelent meg. A Hajdúszoboszlón élő és dolgozó szerző 12 év (2004) után publikált újra könyvet, korábban a Széphalom Könyvműhelynél (A feledés egyenletes növekedése), a JAK-füzetekben (Te beszállsz a bárkába) és a Kalligram kiadónál (A suttogó) adott ki.

A Vadpénz az időközben keletkezett (és különböző folyóiratokban publikált) novellákból, tárcákból és írói esszékből közöl koncepciózus válogatást, tulajdonképpen a szerző utóbbi évtizedes elbeszélői munkásságának javát adva közre, az 1966-os születésű Papp András 50. életévére időzítve a megjelenést. A kötetben klasszikus novellák – Vadpénz, Mókusodú, Felhőkarcoló – mellett egy tárcaregényt (Élménymedencék) és három tárca-, illetve kisesszéblokkot tartalmaz (Szárnyastárcák, Szilfákalja, Küszöbtárcák). A novellák a blokkok közötti „pillérekként” jelennek meg. (Nem kerültek bele a kötetbe a szerző időközben írott színpadi művei, a Szép Ernő álomvilágáról írott 2006-os C!, illetve a Liszt Ferencről szerzett operalibrettó, a 2011-es Excelsior!, amelyhez Fekete Gyula komponált zenét, és lett belőle operaelőadás Gothár Péter rendezésében.)

A moderátor arról is faggatta Papp Andrást, hogy miként érzi magát otthon Hajdúszoboszlón, s hogy mennyire ismerhet magára a fürdőváros a könyvben, illetve hogy voltak-e mintái a szerzőnek az alakok megalkotása során.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékező rendezvénysorozatnak is része volt ez az író-olvasó találkozó, hiszen az egyik bemutatott kötet, a Térey Jánossal közösen írt Kazamaták az 1956-os forradalom Köztársaság téri eseményeit viszi színre.

A beszélgetésen szó esett arról, hogy miért épp a forradalom e sokat vitatott momentumára esett a szerzők választása, milyen visszhangja volt a műnek, mennyire volt zökkenőmentes a közös munka, és hogy milyen jellegű és mértékű változások történtek a színpadra állítás során. (A Katona József színházban Gothár Péter által rendezett darabban szükséges volt a szöveget kb. harmadára rövidíteni.) Papp András azt is elmondta, hogy bár ez a tragédia nem emblematikusan „ötvenhatos” darab, mégis azzá válik azáltal, hogy rendre a forradalom évfordulós éveiben kerül újra és újra elő.

A Vadpénz című kötet fülszövege:

„Papp András prózája pontos, mint a kihegyezett lúdtoll, amellyel történetekké írja a világát. Fülel és szemügyre vesz, odahallgat, üldögélve, néha meg-megállva, körbe-körbejárva, útközben. Megfigyel minden testhelyzetben. Madarakat, tájakat, fürdőmedencéket. Vidékeket, embereket kívül, de leginkább belül. Mondatai nem szélsebesek, hanem megfontoltak, mint a lassúbb folyású vizek – emlékeket, kincseket hordanak és raknak le. Olykor szemétnek látszó tárgyakat görgetnek, de a jó próza fontos alkotóeleme az a kevéssé nemes hordalék, amely nélkül hiányos lenne a világ.”

Papp András megjelent további könyvei:

A feledés egyenletes növekedése (novellák, 1994)

Te beszállsz a bárkába (regény, 1997)

A suttogó (elbeszélések, 2004)

Hátsó borítóról idézet a könyvből:

„Miért esnek le a hangyák? A levél határain túllépve elfelejtették volna a vékony levélszár és a fatörzs felé vezető utat? Vagy csak rövidítenek, mert úgyse törik össze magukat? És a levelek? Mindegyik összevissza táncol, külön-külön, mégis egyszerre.”

Forrás : Szoboszló Sound

Feliratkozás a hírlevelünkre