BORBÉLY MÁRIA (MARCSI) VERSEI

BORBÉLY MÁRIA (MARCSI):  VERSMONDÓ KÖR AZ EMLÉKSZOBÁBAN…
– BARÁTAIMNAK TISZTELETTEL ADÓZVA –

 

Angyali kezek emelnek magasba,
korosodó, megőszült tincsek peremén.
Apró ráncok mögött megbújva féltőn,
ringatva lágyan, igaz barátok ölén.

 

Ők még érzik a szépet, és értik a jót,
keresik a kézzel meg nem foghatót,
s mint ahogy a nap sugarai a felhőkön
túlról, kitartóan melengetik a földgolyót.

 

Melengetik régi idők emlékeit felidézve
a pohárban megcsillanó kortynyi bor után,
letűnt korok költőinek verseit megidézve,
együtt gondolkodnak az író igazán.

 

Angyalok ők, egy régi világból, régi idők
gondoskodó, szárnyak nélküli angyalai,
kik tovább álmodják régi korok álmát,
s értékelni tudják mindazt mi mai…

 

Kik nem hagyják veszni mi érték volt
egykor, kiknek szíve csupa szeretet,
kik még tudják mily fontos az adott szó,
lelkükben őrzik a szépet, és teremtenek.

 

Teremtenek melegséget, harmóniát,
barátságokat, verseket szerető közeget,
ápolják régi idők emlékeit, őrzik, vigyázzák,
s tovább adják mi egy embernek érték lehet…         (2015.11.07.)

 

 

 

BORBÉLY MÁRIA (MARCSI): TÖRÉKENY SZALMASZÁL
 – Bieliczkyné Buzás Éva 79. születésnapjára –

 

Törékeny szalmaszál zizeg,
emlékezés parazsa bűvölte meg,
s a szalmaszál lángra lobban,
két végén ég, dalol e honban.

 

Halálig tartó frigyre esküdött,
emléket őriz hisz megszökött
kinek szikrája tűzbe hozta őt,
az itt maradt örök szeretőt.

 

S ő zizeg ahogy a tűz emészti,
esküjét míg él holtáig megőrzi,
s azon túl is hisz áldozott,
múltba kapaszkodva alkotott.

 

Zizegj törékeny szalmaszál,
sercegjen körülötted minden ág,
lobbantsd lángra ki értő lehet,
nemesítsd a fázó lelkeket.

(Hajdúszoboszló, 2016.10.31.)

 borbely-maria-marcsi-ovono-es-kolto

Feliratkozás a hírlevelünkre