Egri László: „Nyomod van bennem”

Bieliczky Joó Sándor szerelmi költészetének értelmezése

„Rád terítem tekintetem úgy vigyázlak szerelmesen.”

(Bieliczky Joó Sándor)

Bieliczky Joó Sándor (1929-1983) költő, újságíró, a XX. századi modern magyar líra sokrétű alkotója. Költeményeinek jelentős része a szerelmi költészet témakörébe sorolható. Tájversei mellett a szerelmi költemények is jól körülhatárolható, komplex tematikus egységet alkotnak az életművön belül. A szerelmes költészet egyébként is hálás téma az irodalom kutatók számára, lévén ezen verscsoport jelentős számot képvisel az egyes költők életművein belül.   Bieliczky Joó Sándor szerelmi életéről bőséges forrásként szolgál feleségének, Bieliczkyné Buzás Évának önelemző életrajzi visszatekintése (Én+Te=Mi, Bieliczkyné Buzás Éva krónikája). Ez alapján egy letisztult, tradicionális szerelmi kapcsolat körvonalai rajzolódnak ki, amely kiváló táptalaja az analizáló értelmezéseknek.

A szerelem érzése Bieliczky egész életének egyik legmeghatározóbb impressziójává vált. Számos szerzeményében tetten érhetőek a mély emberi érzelmek, a másikhoz való kötődés erőteljes lírai képei.

Bieliczky szerelmi verseinek két nagyobb csoportja különíthető el. Korai alkotásainak pattogó, ritmusos, rokokósan játékos stílusát és a lángoló érzelmek megjelenítését idővel felváltják az emlékekbe kapaszkodó nyugodt szemlélődés képei. Nem beszélhetünk nála rezignációról, sem bús, beteljesületlen szerelemről. Romantikus érzelmi világában az útkeresés nem játszott meghatározó szerepet, sokkal inkább beszélhetünk konvencionális érzelmi állapotok ábrázolásáról, a boldogság mellett való töretlen elkötelezettségről. Szerelmi költeményeinek uralkodó érzelmei a feltétel nélküli ragaszkodás, a párja iránti rajongás és a feloldhatatlan összetartozás.

Bieliczky Joó Sándor korai szerelmes versei közé sorolhatóak többek között az Újhelyi emlék, az Ének a szilvafa alatt, a Karácsonyvárás, a Felhők és a Vallomás című írások. Ezen alkotások az 1960-as évek szülöttei. A művek közös hangulati vonásai, hogy megjelenítik a fiatal férfi heves érzelmeit és a forrón lángoló szerelmes lélek érzelemvilágát. Fiatalos vehemenciával viszonyul az egyik legnemesebb emberi érzés felé. Számára a szerelem nem más, mint a beteljesült boldogság, a gondtalanság idilli színhelye.

1962-es Újhelyi emlék című költeményében pontosan nem konkretizálódik szerelmének tárgya, csupán sejthető, hogy ki a vallomás címzettje. A szeretet helyenként rajongásba csap át. A tavasz, mint a remény, az új ígéretek és az élet szimbóluma jelentős szerepet kap a vonzalom képének ábrázolásában. Szintén a tavaszba kapaszkodik a poéta Szép szelíd szerelmet címet viselő művében, de a jelenség példák hosszú sorával folytatható lenne. A lírai én az emlékezés homályába kapaszkodva idézi fel a poéma által megjelenített gazdag érzelmi világot. A megnyugtató természeti képek kiváló eszközként szolgálnak a lírai én „lelki mezejének” megjelenítéséhez. Mozgalmas, gazdag környezet, ezáltal változatos érzelmi világ tárul az olvasó lelki szemei elé:

„Volt tanárom, s újhelyi hegyek,
fűdárdák között bujkáló
hegyi patakok,
zengő búzatáblák
szabad dalolású bálterme (…)”1

Bieliczky szerelmi alkotásaiban több alkalommal is megvalósul a természet és a lángoló érzelmek szoros szintézise. Ének a szilvafa alatt című versének címe is erre a jelenségre utal. Ezen művében a központi elem a szilvafa, amely a reményekkel teli, türelmetlen várakozást jelképezi.

„s én állok az őszi szilvafa alatt
és várom a kedvest
fecskeszárnyú gondolataimmal,
ha nincs velem,
a búcsú és a messzeség
óráit élem ” 2

 

A költeményben megjelenő búcsú, messzeség kifejezések a vágyakozó szerelem képét jelenítik meg. Egy olyan érzést, amely képtelen áthidalni a szerelmesek közötti fizikai távolságot, így kénytelen a sóvárgásba menekülni. Több alkalommal hangsúlyozza a lírai én az egyedüllét okozta megpróbáltatásokat, a szeretett egyén kínzó hiánya miatt kialakuló lelki tipródásokat.

(…) „egyedül vagyok milliók között,
nem érzem a szépség erejét,
az élet kínálkozó jóságát,
az órák lüktetésében
a holnapot zengő perceket
fáradtnak és ernyedtnek érzem.”3

Az írás első felében a magány és a vágyakozás kettőssége határozza meg a hangulatot. A műalkotás második szakasza a „ ha feltűnik előttem” kijelentéssel veszi kezdetét. A távolinak tűnő vágyak fizikai testet öltenek a kedves alakjának megjelenítésével. A lobbantó láng népies kifejezése heves érzelmi fellángolásra utal az imádat tárgyának felbukkanása során.

A költemény zárlatában megszólításra kerül Éva, a szerelem központi alakja. A mindent, mindenkit feledek kijelentések az egész világmindenség elé helyezi a szeretett nőt. Mintegy zárásként is értelmezhetőek ezek a szavak, egy korábbi életszakasz befejezését, egyben egy új fejezet megnyitását. Egy olyan új periódus elindulását, amelyben a vonzódás válik az uralkodó érzéssé, a férfi életének központi elemévé. A feledhetetlen szó az érzelmek el nem múlásának állapotát rögzíti, mintegy kőbe vésve az erőteljes ragaszkodás aktusát.

„mindent, mindenkit feledek,
csak őt nem,
mert Éva örökké feledhetetlen.”4

Érdekes költői vállalkozás bontakozik ki a Karácsonyvárás című szerzeményéből. A karácsony meghittsége és a szerelmi vágy érzései kapcsolódnak össze. Ez egymáshoz közel álló érzelmi töltöttséggel rendelkező esemény, illetve érzet. A lírai én a téli időszakban a nyári évszakra asszociál. Nem képes, nem akarja a tél által szimbolizált elmúlást elfogadni. Ragaszkodik az élettel teli táj megjelenítéséhez, s mindez komoly érzelmi fellángolással párosul.

Ismét Éva kerül megszólításra, akit beteljesült álomként, örök nyárként, illetve fényként aposztrofál. Csupa olyan pozitív hangulatú kifejezés tömörítődik a sorokba, amelyek már-már gyermeki ragaszkodással párosulnak. Ez a mély lojalitás gyakran csap át rajongásba. Féltve őrzött karácsonyi ajándékként tekint a nőre, aki lelkébe örök nyarat képes varázsolni a zúzmarás tél időszakában is. Mindezzel komoly ellentét képződik a vers soraiban, szembe állítva a külső, rideg környezetet és a belső, lelki melegséget. A szerelem kezdetének pontos időpontja is meghatározásra kerül:

„Négy éve már – Karácsony volt éppen
várakoztató csönd lapult az utcaszélen
hajszolt a szívem, új utakra térjek (…)
Négy éve már annak, Karácsony volt éppen,
nevét énekelte minden szívverésem, (…)
Te vagy kicsi Évám, négy éve most éppen,
beteljesült álmom fohásza a télben.”5

– írja Bieliczky 1962-es alkotásában.

Bieliczky Joó Sándor Vallomás című verse szerelmi költészetének egyik karakteres csúcspontja. Negatív jellegű utalások teszik az alkotást feszítetté, lüktetővé. A lírai én önvallomásával indulnak a gondolatfolyamok. Az élet gondjai nehezítik mindennapi boldogulását:

„Gondokban élek, minek titkoljam,
szeretném őket az utcán hagyni (…)
Napi gondjaimban sem feledkezem
meg Rólad. ”6

A gondok, gondjaim szavak gyakori ismétlődései komoly lelki tipródásokra engednek következtetni. Ebben a nehéz helyzetben azonban nincs egyedül. Megbízható segítőt, kapaszkodót rendelt mellé a sors, aki az élet által gerjesztett sötét hullámokat is megszelídíti:

„Velem küzdesz a még békésebb
és nyugalmasabb órákért,
holnapokért
és a nekünk hajnalodó évtizedekért …
Mert gondjaimban
ott talállak az örömök és győztes tettek
minden napjában (…)
Te vagy hazatértem után
a vigasztalás
és gondjaim Benned csitulnak el,
mint vihar után a Tisza hullámai .”7

Az egyedül viselt megpróbáltatásokból így rajzolódik ki egy közösen vállalt sors. A Velem kifejezésbe vetett erős hit ad értelmet a további küzdelmeknek. A Vallomás című írás ars poeticaként is értelmezhető, hiszen további célokat, munkakedvet ad a lírai én számára a rá találó szerelem érzete.

Sokkal szelídebb, hétköznapibb szerelemet jelenít meg a Kergetőzés című szerzemény, amely már címében is játékos könnyedségre enged következtetni. A versből hiányoznak a Vallomásból kirajzolódó keserű pillanatok. A rövid terjedelem, a pattogó ritmikusság egyaránt fokozzák a kacér játékosságot. Egy idilli kép uralkodik az egész költeményen. Lombok hűs ágai, mindent beterítő üde virágillat teszi a poémát fesztelen alkotássá. A költő szerelmének féltő óvása van jelen, párjára mint fészkét kereső madárkára tekint, kinek menedékét a lírai én óvó karjai jelentik.

(…) „állj meg, állj meg, ne rohanj már
karom fészek Te kis madár
repülj bele melegébe
ölelésem örvényébe
pihend ki a fáradalmad,
kettőnket a dal takargat …”8

Szintén a játékos üdeség és az idilli jelenetek sora formálja Patak vízébe mártalak című írását. A debreceni nyárban írt műalkotásnak a helyszíne ismét egy romantikus színtér, a csörgedező patak által átszelt vidék. Ebben az élethelyzetben a poéta gyönyörködik fürdőző kedvesében. Szerelme, Éva szinte eggyé válik a szivárványosan ragyogó patak habjaival. Az ember és a természet szoros közelsége önfeledten derűs hangulatot árasztanak.

Bieliczky Joó Sándor kései szerelmi költészetének ékes darabja Két évtized köteléke című összegző verse, amely 1981-ben íródott. Ebben már némiképp háttérbe szorul a lángoló vehemencia és az üde játékosság. Ezek helyét már sokkal inkább átveszi a közös visszatekintés, a kapcsolat értékelésének mozzanata. A mű elején szereplő összeköltözés szó szoros kapocsként funkciónál az alkotásban, az érzelmi kötelék erősségét hivatott hangsúlyozni. A földi boldogság megtalálását elégedetten értékeli a lírikus:

„Az ég alatt s a föld között
a sorsunk összeköltözött.
Hátra nézünk mosolyogva
ránk borong a tölgyek odva.”9

Az öregség, az idő múlásának érzékeltetései komoly hangulatot kölcsönöznek az írásműnek. Több helyen is történnek utalások az idő visszafordíthatatlan múlására:

„Azóta fonnyadt öregség
roppantja a fák gerincét.
Csokrokban ülő hóvirág
szemérmes csendjét szórta ránk.  (…)
most emlékeinkben érzünk,
minden elmúlt, megtett évet
sorsébresztő messzeséget.”10

A „húsz éve, röpítő szelek” kifejezések szintén az együtt eltöltött idő előrehaladásának ábrázolását szolgálják. Az emlékezésbe, a felidézett időkbe kapaszkodik a lírai én. A két évtized alatt a fiatalos lendület sok szempontból békés szemlélődésbe csapott át. Ez a szemlélődés azonban nem nélkülözi a boldogságot. Kapcsolatuknak továbbra is van „jövőnkbe vibráló lángja”.

Szintén az érett kori szerelmet állítja középpontba Bieliczky Kalászos mezőkről című írásában. A táj itt is komoly szimbolikával bír. Újra megjeleníti a derűs nyár időszakát, amellyel ifjabb kori élményeire utal. Ebben a versben a szülőföld is részesévé válik a szeretet terepének:

„Lelke kalászos mezőkről
költözött belém,
arról a tájról, ahol marhahajcsár
őseink Bocskai vitézeivé szelídültek.”11

Ezek a sorok egyértelműen Hajdúszoboszlóra tett utalások. A Hajdúság Sándor és Éva szerelmi kapcsolatának központi helyszíne volt, ezért is elkerülhetetlen megjelenése a szerelmi költészet tárgykörében.

Ellentétként az alvás és az ébredés mozzanatait tárják elénk Bieliczky sorai. Az alvás a megnyugvó, állandósult szerelem jelentését hordozza magában. Egy békésen szemlélődő lírai én képét mutatja, amint kedvese alvásában gyönyörködik, abban lelki békét lelve. Az alvó nő képe segíti hozzá a költőt az emlékek újbóli felidézéséhez:

„Álmodó csend-nyugalmában
festem magamnak modelljét.
Teste megőrizte lányos sugárzását
karcsú szellők nyújtóznak bőrén
s a fény szeplő-gyöngyöket perget arcára.”12

 

A vers végén szerepet kap az ébredés momentuma. Ez szintén hozzásegíti a lírai ént az emlékek további felidézéséhez. Így az alvás és az ébredés ellentétes jelentéstartalmuk ellenére ugyanazt a funkciót töltik be a költeményben. Hozzájárulnak az emlékképek kirajzolódásához, egy bensőséges múltidézéshez.

Összességében kijelenthető, hogy a szerelem és a táj Bieliczky verseiben intenzíven összefonódnak egymással, táplálkoznak egymásból. A szerelmi költészet gyakran alkalmazott motívumai az idő, a csillag, a fény, a dal és a tavaszi, illetve nyári természet. Ezek időről-időre visszatérő meghatározó kohéziós elemei a költeményeknek. A szerelmi versek hangulatába alkalmanként beférkőznek az élet megpróbáltatásai, a hétköznapok problémái is. Mindezeket azonban sikeresen szorítja perifériára az a szoros érzelmi kötelék, amely Évát és Sándort egy párrá kovácsolta évtizedeken keresztül.

hosok-tere-ketten

Felhasznált irodalom

Bieliczky Joó Sándor: „Ez maradt belőlem…”. Bieliczky Joó Sándor válogatott versei.Válogatta: Bieliczkyné Buzás Éva. 2013.

1    82.oldal
2    88.oldal
3    88.oldal
4    88.oldal
5    96.oldal
6    108.oldal
7    108.oldal
8    127.oldal
9     296.oldal
10   296.oldal
11   299.oldal
12   299.oldal

Feliratkozás a hírlevelünkre