Egri László tanulmánya

 

Politikai útkeresés Bieliczky Joó Sándor lírai világában

Nem huny ki soha szívünkből a hála: Véretekből sarjad népünk szabadsága!

(Bieliczky Joó Sándor: Márványba vésve)

Bieliczky Joó Sándor (1929-1983) életútját számos politikai változás övezte. A magyar- és világirodalomban gyakran előforduló jelenség, hogy a költők verseiben megjelennek mindazon politikai gondolatok, amelyek az adott politikai rendszerrel való azonosulás vagy az elutasítás érzéseiből fakadnak.

BieliczkyJoó Sándor 1929-ben, vészterhes időkben látta meg a napvilágot. Az Amerikai Egyesült Államokból ekkor bontakozott ki a nagy gazdasági világválság, amely Európa több államának gazdasági stabilitását alapjaiban rengette meg. Magyarországon az 1930-as évek első felében jelentkeztek intenzíven a válság tünetei.

Bieliczky gyermekként megélte a II. világháború (1939-1945) katasztrófáját a nyilas rémuralommal együtt, illetve a szovjet csapatok Magyarországra való betörését is. Már fiatal felnőttként részese volt életének a Rákosi-rendszer keménykezű diktatúrája, amely totális rendszerként az emberek mindennapjaiba, magánéletébe is aktívan beavatkozott, erőszakos eszközökkel terjesztve a kommunizmus ideológiáját. Bieliczky Joó Sándor már érett férfiként volt tanúja a Kádár-korszaknak nevezett szocialista rendszer kiépülésének. Jól látható, hogy egymással szöges ellentétben álló rendszerek váltakozása kísérte végig a költő életét. A keresztény-nemzeti eszmét képviselő Horthy-korszakot rövid időre szélsőjobboldali nacionalista rendszer váltotta fel, majd egy szélsőbaloldali politikai fordulat határozta meg több évtizeden át az ország sorsát.

Bieliczky Joó Sándor 1940-es évekből származó korai költeményeiben a lírai én gyakorta tűnik fel vallásos szövegkörnyezetben. Ezen versek erős nemzeti identitástudatról, markáns istenképről árulkodnak. A Horthy-korszak keresztény-nemzeti eszmerendszere minden bizonnyal hozzájárult ezen munkák egyedi ismertetőjegyeinek kialakulásához.  Ezekben az írásokban a belső lelki világ ábrázolásai és az elmúlás alakzatai különösen meghatározóak.

Bieliczky több versében visszatekint jelentős történelmi eseményekre, az I. és II. világháborúról, illetve a kommunizmusról is tudósít ilyen formában. Nagyapám mesél című alkotása a történelem egyéni sorsokra gyakorolt hatásairól számol be az I. világháború (1914-1918) kapcsán. Sorsa lett a Nagy Október címet viselő költeménye az oroszországi Nagy Szocialista Forradalom történéseit eleveníti fel („látta Lenint, nem is egyszer hallotta s hallja, amíg él, sorsa lett a Nagy Október, hitéből lett a kozmosz cél. ”)[1], Veterán című alkotásában pedig több alkalommal is az 1919-es Tanácsköztársaságra utal („Tizenkilencben lépteink alatt – így kezdte a beszédet nekem – piros palástos rózsaszálak nyíltak a sólyomszárnyú szabad földeken. (…) Üléseztünk a direktóriumban, odvába bújt a tigrisbőrű burzsuj. ”[2]). Látható tehát, hogy a költő korai lírája különösen fogékony volt a történelemi, politikai témák iránt.

Bieliczky mindösszesen tíz éves volt, amikor 1939. szeptember 1-jén kirobbant a II. világháború. Az újabb világégés könyörtelen bélyege a művész életén is ott hagyta véres lenyomatát. A család 1945-ben menekülni kényszerült az országból, átmenetileg Ausztriában találtak menedéket. A háború borzalmainak való búcsúintés figyelhető meg Új év küszöbén című 1946-os szerzeményében. Noha ezen írása a gyermekkori versek közé sorolható, mégis meglepően komoly és érett gondolatok uralkodnak benne. Az elsuhant, elszállt igék ismétlődései a lezárás nyelvi megerősítését szolgálják. A közelmúltról fájó, gyászos képeket fest a költő. A sírás, a bánat képei rajzolódnak ki soraiból. Ugyanakkor a jelen és a jövő idősíkjaiba beépülve már megjelennek a bizakodás elemei. Ezt olyan kifejezésekkel támasztja alá, mint a derűs arc, a kék ég, az ifjúság és a remény. A versben a pozitív gondolatok dominálnak, az új év új lehetőségekről, álmokról szól.  A nemzettel való azonosulás is megtörténik a műben, ugyanis Bieliczky az utolsó strófákban többes szám első személyben beszél. Közösen kell a múlt gyötrelmeinek búcsút inteni. Közös összefogással kell a gyilkoló kezeket pihenésre bírni.

B.S.képek18

Intenzív társadalomkritikát fogalmaz meg Bieliczky Joó Sándor Boldogulhat a nemzet?című versében, nem sokkal a háború befejeződése után. A költő fontos szerepet szán a fiatal generációnak a harcokban kivéreztetett ország talpra állításában, ám erre a korabeli ifjúságot nem tartotta alkalmasnak.

„Nem boldogulhat e nemzet

a konokság legyőzi a szépet.

Ábrándoznak boldogabb világról

kifestett dámák, féleszű pribékek.

Hát hogy boldoguljon?

Amikor a korzó becstelen fényektől

világított testén, sziporkázó orral

az ifjúság színe virága munkát

kerülve foltmentes ruhákkal ődöng.”[3]

A fiatalságból legfőképpen az aktvitást, a tenni akarást hiányolja. Lustaságba burkolózó, külsőségekkel törődő léha személyek vannak jelen a sorokban, akik nem képesek energiáikat a haza szolgálatába állítani. Bieliczky is tagja a fiatalok csoportjának, ám viselkedésükkel nem képes és nem is akar azonosulni, inkább az elhatárolódás és a kritikus magatartás mellett foglal állást.

A II. világháború mellett az 1956-os események tették a legnagyobb hatást Bieliczky historikus költészetére. A Nemzeti Múzeum előtt (Kodály Zoltán születésnapjára) című versében az 1848-as eseményekre asszociál, amire a címben szereplő helyszín is utal. Petőfi Sándor (1823-1849) alakját is megjeleníti, akit Kodály Zoltánnal állít párhuzamba. Kodálynak is vállalnia kell a nemzet összefogását, lelkesítését egy magasztos, nemes cél elérése érdekében.

Kodály Zoltánhoz című episztolájában „nemzetformáló lelkiismeretünk”-nek nevezi a zeneszerzőt, komoly elvárásokat támasztva ezzel Kodállyal szemben. Az alkotás létrejöttében egyértelműen a szabadság utáni olthatatlan vágy játszott meghatározó szerepet. Megelevenednek az 1848-as események, amelyeknek 1956-ban is létjogosultságuk van.  A Nemzeti dalhoz is hasonlítható buzdító hangvétel uralkodik az írásműben. A tömeg, a remény, a szebb jövőbe vetett hit a vers fő mozgatóerejévé válnak.

Az 1956-os események sok művészt megszólaltattak, bár a korszak cenzúrája miatt erős kereteket szabtak annak, mi az, ami megjelenhet nyomtatásban. Bieliczky 1956-hoz fűződő viszonyát két nagyobb részre tagolhatjuk: sorsközösség vállalása a forradalmárokkal és az elbukott forradalom iránt érzett mély fájdalom.

  1. november 1-jén jelent meg Bieliczky Joó Sándor Levél a bátyámhoz című episztolája. A költemény fő rendező eleme az 1956-os forradalom eseménytörténete. A rendezetlen szótagszámú sorok, a szabálytalan ritmikusság indulatosságra, zaklatottságra engednek következtetni. A felkiáltó mondatok sokasága szintén alátámasztja a lobbanékonyságot, amely a forradalmi hévbe került költő viharzó lelkületét tükrözi. Már a legelső sor formája (Forradalom…) egy töprengő, elmerengő személyt jelenít meg, aki válaszokat vár, válaszokat keres bizonytalanságából fakadó kétségbeejtő helyzetében.

A versben megszólított testvér fiktív szereplő, Bieliczky ugyanis egyedüli gyerek volt. A lírai én megszólítottja a bátyja, aki részt vett az 56’-os forradalmi eseményekben. A költő az elismerés hangján nyilvánul meg a testvér irányába. Védi őt a bántalmazásoktól, rágalmazásoktól, („Testvérem vagy és nem bandita! Szabadságharcos hőse e népnek![4]) tetteit dicsőíti („Himnuszokat érdemelsz Te és bátor Barátaid!”[5]), a testvéri támogatás teljes repertoárja tárul az olvasók szemei elé.

Határozottan biztosítja támogatásáról és büszkén tekint rá („Büszke vagyok Rád, mert Te helyettem is harcosa lettél az Új Kor hajnalának[6]). A versben végig jelen vannak a bizonytalanság és az aggódás érzései, amelyek hitelesen közvetítik a korszak hangulatát („Nem tudom, hogy élsz-e, vagy már a halál halványította el arcod piros rózsáját[7]).

A lírai ént és testvérét nem csupán a vérségi kötelék köti össze, hanem a közös elvek, a közös célok, a közös akarat is. Mindketten a béke és szabadság elszánt hívei. Egyikük sem fél szavát felemelni a kizsákmányoló, elnyomó rendszerrel szemben, még ha emiatt megtorlástól kell is tartaniuk.

Bieliczky Bizakodás című verse az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni napok termése. Már a cím is utal rá, hogy a szemben álló felek közül kivel vállalt sorsközösséget a költő. A jövő, a holnap, az élet kifejezések tovább viszik azt a pozitív gondolatfolyamot, amelyet a címmel elindított a szerző. A közösen, belőlünk, együtt, velem kifejezések a szoros összefogás, a közös támogatás érzeteiről árulkodnak, egyben megadják a választ a követendő magatartásformára. A morzsából kenyér lesz megnyilatkozás a kiteljesedés lírai motívumaként értelmezhető. A kenyér a mindennapi, alapvető boldogulás szimbólumaként van jelen, így fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az írás zárlatában megjelenő „gyökere nő az elhintett magoknak” gondolat arra utal, hogy a küzdelem nem lehet hiábavaló, a forradalom magjai gyökeret eresztenek és mindez hozzájárul majd egy békés, szabad jövő eléréséhez.

„Magyar vagyok, s fáj látnom e város

Bús utcáin a sok gyászléptű embert,

Kik temetőt hordoznak gondolataikban,

S a holnapokban is a tegnapot siratják

Lábadozó beteg ma a pesti ember.

Újra kell tanítani  járni és remélni

S ízleltetni véle a tiszta bizalmat

Melynek diadalmas orgonazúgása

A Jövő”[8] 

A forradalom nem túl távoli képei még az 1957-es versekben is igen erőteljesen jelen vannak (Márciusi gondolatok, Tavaszodik). Ezek a költemények a tavasz természeti képeinek segítségével az újjászületést, a reményt jelenítik meg, amelyek a szabadság utáni vágyódás költői kifejeződései.

Bieliczky több versében is megjelenik a munkásréteggel való szimpátiája. A munkásokat olyan társadalmi csoportként jeleníti meg, amely a jövő legfőbb alakítója. A kommunizmus ideológiai rendszere is a munkások rétegére épített, ám a gyakorlatba ezt kevésbé tudták átültetni. Falusi kovácsok című 1963-as alkotása is a munkásokat állítja a középpontba. Nem csupán munkafolyamatok gyakorlati megvalósítóiként tekint rájuk, hanem a romantika stílusjegyeit alkalmazva, bájosan idilli jelzőket felvonultatva egyenesen egy új világ kovácsolóiként aposztrofálja őket. Jól megférnek az írásműben a lágyság, a derű kifejeződései (bíbor patkók szerelmét, beleszépül tekintetük, friss remények) és a kemény fizikai igénybevétel (Izmukon dereng a reggel; vad, tűzbemártott kezekkel) képei. Ez az ellentétsor sajátos kettős hangulatot kölcsönöz az alkotásnak.

1970-ben keletkezett Békét! című írása komplex összegzése a korabeli világpolitika zűrzavarának. Az 1960-as, 1970-es években újabb lendületet vett a hidegháborús szembenállásnak nevezett kétpólusú versengés a világ szuperhatalmai, az USA és a Szovjetunió között. Noha a két fél között közvetlen, nyílt összecsapásra nem került sor, mégis érezhető volt közöttük a békétlenség árnyéka. Bieliczky határozott, konkrét felkiáltással (Békét!) ad hangot a helyzetből fakadó elégedetlenségének.

A lírai énnek elege lett a világot bomlasztó állandósuló versengésből és végre nyugalmat, békés állapotot szeretne. A szuperhatalmak közötti versenyhelyzet egyik központi kérdése a világűr meghódítása volt, amely nagyrészt erőfitogtatásként funkcionált. Erre tesz utalást Bieliczky is, amikor az űrhajók holdszagú kabinjáról ír. Az áhított béke legyen teljes, a földre és a magasra (világűr) egyaránt terjedjen ki. Politikai utalásként értelmezhető a rakéta-forró álom kifejezés, amely párhuzamba állítható az 1963-as kubai rakétaválsággal, amely esemény közel hozta a világot egy újabb világháborúhoz.

„Mert béke kell és béke lesz, így akarja az Ember”[9] sorok visszatérő ismétlődései a figyelemfelhívást és nyomatékosítást szolgálják. A béke megteremtéséhez és fenntartásához szükséges kulcsszavak sorjáznak Bieliczky költeményében, ide sorolhatóak a testvériség és az akarat. Az egész műről elmondható, hogy határozott, jól felépített állásfoglalás, amely buzdító, mozgósító hangvétellel próbál tettekre ösztönözni. A lírai én a béke követe, a megbékélés hírnöke szerepét ölti magára.

A költő politikai tartalmú verseit általában komoly, magasztos hangvétel jellemzi. Találunk azonban példát bökvers jellegű alkotásokra is. A Felszólaló című rövid, tréfás alkotásában megjeleníti politikusokról alkotott véleményét, amely nem éppen hízelgő. Már az írás kezdetén találhatunk komikus, ironikus utalásokat, „dobban az emelvény szerény súlya alatt”.[10] A megjelenésén túl a magatartásmódja, beszédstílusa is bírálat tárgyává válik. Értelmi képességei alapján („mondatai zagyvák”[11]) a versben megjelenített alak kifejezetten „alkalmas” lehetne a politikusi pályára. A politikai témájú szatíráknak, rövidverseknek már az ókor óta vannak irodalmi lenyomatai, így nem meglepő, hogy a költők munkásságát kutatva sokszor bukkanhatunk ilyen jellegű írásokra:

Az egyetem küldte, tudományos ember,

a tudomány kérem forradalmi fegyver,

dobban az emelvény szerény súlya alatt

sokat várnak tőle hallgatók és falak,

csendes áhítattal kezdte a beszédet

később lángra gyulladt, egy hangot sem értek,

mondatai zagyvák, de ha csak az lenne,

attól még lehetne politikus elme.[12]

(Debrecen, 1971. március 12.)

Elmondható, hogy Bieliczky Joó Sándor politikai tartalmú lírai alkotásai hű korképei élete történelmi eseményeinek. Bieliczky poétai hangja az igazságosság, emberségesség szólamain zeng és békeszerető, szabadságpártoló álláspontot képvisel. Ezek a művek rendszerint buzdító, egyben bíráló hangvételű munkák. A történelmi-politikai jellegű alkotások Bieliczky pályájának kései szakaszában háttérbe szorultak, számuk megfogyatkozott. Magyarázható ez a költő életében bekövetkezett magánéleti változásokkal, illetve azzal, hogy a 70′-es, 80′-as évek békésebb jellegük miatt már kevésbé szolgáltattak elegendő ihletet politikai-történelmi vonalon. Fokozatosan új témák dominanciája vette át helyüket, mint az egyes tájakhoz kötődő élmények és a szerelem érzete.

B.S képek3

[1]Bieliczky Joó Sándor: „Ez maradt belőlem…”Bieliczky Joó Sándor válogatott versei, 160.o., [2]. 70.o., [3]  23.o.

[4] 51.o. [5] , 51.o. [6] , 51.o. [7] , 51.o. [8]  53.o. , (9]. 181.o.,

[10]., 192.o., [11]  192.o., [12]  192.o.

Feliratkozás a hírlevelünkre