Egri László : Klasszikus és modern művészportrék Bieliczky Joó Sándor lírai alkotásaiban

 

A költők, írók gyakran publikus formában üzentek egymásnak, tartották a kapcsolatot. Közismert példája ennek a jelenségnek Petőfi Sándor és Arany János baráti kötődéséről árulkodó episztolák egész sora a XIX. századból.

Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes viszonyáról humoros, ironikus alkotások tesznek tanúbizonyságot. Az irodalmárok nem csupán baráti kapcsolataik ápolására tudták igénybe venni a költészet segítségét, hanem egy másik művész iránti szimpátia, esetleg unszimpátia kifejezésére is.           József Attila Thomas Mann üdvözlése című alkotása az őszinte rajongás hangján szólal meg. Találhatunk azonban ellenpéldákat is az irodalmi palettán. Kölcsey Ferenc és Berzsenyi Dániel között egy kritikus hangvételű recenzióból fakadóan hosszú időn át haragos viszony volt, amelyről levelek sokasága tesz említést. Kettejük között a széphalmi mester, Kazinczy Ferenc töltött be közvetítő, békéltető szerepkört.

Bieliczky Joó Sándor lírai világából is kirajzolódnak pályatársakhoz, korábban élt klasszikus művészekhez kötődő viszonyok. Jelen tanulmányomban ezen viszonyrendszerek felvázolását tűztem ki megvalósítandó célként. Bieliczky széles műveltséggel rendelkező, társaságot kedvelő ember volt, így szerteágazó emberi kapcsolatokra tett szert, amelyek verseihez is jó ihletforrásként szolgáltak.

A költemények tematikáit megvizsgálva szembetűnő a szerző zeneművészet iránti szeretete. Több műve Mozartot, Chopint vagy épp Kodály Zoltánt szerepelteti a központban.

 

  1. Irodalmi portrék

 

A különböző irodalmi portrék ciklikusan visszatérő termései Bieliczky lírai világának. 1977-ben keletkezett az Ady Endre költői munkássága előtt tisztelgő Ady címet viselő alkotás. Ady költői hagyatékára támaszként tekint Bieliczky, olyan korszakos jelentőségű mentsvárként, amely kivívta a lírai én tiszteletét. Az írásmű legelején megjelenített Petőfi-forradalom kapcsolat a tenni akarás melletti állásfoglalás Bieliczky részéről. A forradalom a jobbító szándékú aktivitás szimbólumaként funkcionál a versben. Több alkalommal is megjeleníti ezt a képet Bieliczky (“Múzeum-kerti május harangok”). A címszereplő Adyra is tekinthetünk úgy, mint a forradalom költőjére. A mozgósítás, a buzdítás egyébként is kedvelt témája Bieliczky Joó Sándor költészetének.

Adynak a korabeli közvélemény fontos, vátesz-szerepet szánt az 1918-as őszirózsás forradalom során. A költő rohamosan romló egészségi állapota miatt azonban csak részben tudott megfelelni ezeknek az elvárásoknak. 1919. januárjában el is hunyt.

A jövő alakzat a vers egyik fő szervező erejévé válik, mindez a már említett forradalom és a holnap szavak köré rendeződik. A holnap-költészet megfogalmazás utalásként értelmezhető, amely az 1908-ban útjára indított Holnap antológiát jelölheti. A Holnap új célok, új tervek merész hirnökeként a magyar irodalom vezércsillagává kívánt válni a nyüzsgő kulturális élettel büszkélkedő Nagyváradról kiindulva. A holnap a jövőbe vetett bizakodás, a remény által átszőtt derűlátás jelképeként is funkcionál.

A tavasz-hitünk szavak szintén egy előremutató reménykedés motivikus megjelenítődései. Bileliczky Adyban találta meg azt a személyt, akire a későbbi művésztársak is példaként tekinthetnek. Olyan határozott vezéregyéniségként tekintett rá, akit érdemes követni, akire érdemes hallgatni. A tűz-mindenség Ady tervektől lángoló nyughatatlan jellemét tárja az olvasók elé. A rezignáció, a léhaság soha nem lehet nemzetformáló, jövőt építő magatartásforma. Bieliczky több művében is markánsan fellépett ezen magatartásmódok ellen. A vers monumentalitását az egymást erősen támogató jelképek szoros szintézise mellett olyan kifejezések adják, mint például a kozmosz és a mindenség. Mindezek már túlmutatnak az egyedi emberi problémákon, a komplett emberiség összetett problémakörei várnak megoldásra.

Bieliczky Meddig? című verse vádaskodó, ingerült hangvételű munka. Nem tudhatjuk pontosan milyen konkrét élmény válthatta ki belőle ezt a gondolatfolyamot, talán egy kellemetlen kritikai megnyilvánulás. A költemény első szakaszában a költészet birálói jelennek meg ironikus köntösbe bújtatva:

“Majd eldöntik

 a klikk-vezérek,

sznob-agyvelők

mennyit érek az értelem előtt.

Összeülnek a mindentudók

fontoskodástól arcuk pufók.

A tekintetük kispolgári báj,

üst-bendőjükön szétreped a háj.”[1]

 

A sorokból a harag, a megvetés, a bíráló hangok kemény elítélése jelenik meg. A jelzők torlódásai mély gondolatok intenzív előretöréséről árulkodnak.  A költemény második tartalmi egysége a sorsközösség vállalása a magyar irodalom nagyjaival. Ők is gyakran kerültek bírálók kereszttüzébe.  Bieliczky sorra veszi, milyen kritikai támadások érték a versben szereplő alkotókat.  Ez önmegnyugtatásként hathat a lírai én számára. Hiába a bírálók sokasága, az utókor tőlük függetlenül  eldönti majd, kit tart érdemesnek az irodalmi emlékezet számára. Petőfit trágárság vádja érte, Adyt érthetetlenség miatt támadták, József Attilát őrültnek titulálták, Móricz Zsigmond műveiben a népies stílus tartalmi-nyelvi jellemzőit kifogásolták. Bieliczky határozott fellépéssel egyszerű megoldást javasol, amelyet utolsó négy verssorába sűrített:

 

“Meddig tűrjük még

a bűn-komédiát?

Rántsuk ki alóluk

 a kétágú létrát.”[2]

 

Ennek a pár sornak az értelmezése kétféle képpen is lehetséges. Egyrészt értelmezhető úgy, mint a kritikusok célmeghatározásának leírása. A kritikusok célja az általuk “bűn-komédiának” titulált alkotások elmarasztalása, a költői megnyilatkozás létrájának kirántása az alkotók alól. Számos költő ugyanis a heves támadások miatt hosszabb-rövidebb időre a némaságba menekült, mintegy megadva magát a bíráló hangoknak. Ady Endre Párizsba utazásához is részben hozzájárultak az elmarasztaló hazai értékelések, amelyekkel a költő korai lírai munkásságát minősítették.

A másik lehetséges értelmezés szerint a lírai én a bírálatok címzettjeit, az alkotókat szólítja meg. Nem érdemes a kritikusok elmarasztaló szavai miatt gyötrődni. Ki kell rántani a bírálók alól a “létrát”, amit az alkotói kedv megőrzésével és töretlen lelkesedéssel tehet meg egy művész. Az elmarasztalások ellenére tovább kell munkálkodni, nem szabad elveszíteni külső személyek negatív megnyilvánulásai miatt a publikus művészi kiteljesedés igényét.

Ady Endre alakja centrális szerepet tölt be Bieliczky Adyt olvasok címet viselő szerzeményében is. A lírai én magasztalja a költő alakját, égi küldöttként tekint rá, akit sóvárogva vár. Ebből az írásból is kitűnően látszódik Adynak Bieliczkyre gyakorolt intenzív hatása. Bieliczky úgy gondolja az ő korában is szükség lenne Ady kaliberű személyekre. A költőtől útmutatást, támaszt és egyben áldást is remél. Ady Endre alakja a költeményben szinte már Messiás szférába emelkedik, isteni küldöttként jelenik meg, akiért a lírai én még meghalni is képes volna (“Százszor pusztulnék érte, ha közöttünk csak egy napot élne!“). Ady, mint tiszteletre méltó tanítómester van jelen a vers soraiban. A feltételes módú igék (élne, lennék, szólna, szórna) a vágyakozás nyelvi kifejezőeszközeiként funkcionálnak az alkotásban. Bieliczky éhségként aposztrofálja azt a lelki vágyódást, amelyet Ady jelleme iránt érez.

Sajátos pozíciót foglal el Bieliczky költészetében Radnóti Miklós alakja. Bár nem beszélhetünk Ady Endréhez mérhető erős ragaszkodásról, mégis jól tetten érhető a kötődés Radnótihoz. Az Egy szemtanú zsoltára már címében vallásos színezetet hordoz. Bieliczky számára az inspirációt Radnóti egyik volt fogolytársával, Koppel Jakabbal folytatott beszélgetés adta. A költeményben  rideg, kínzó szavak, hangulati elemek dominálnak. Nem is várhatunk mást egy olyan írástól, amely Radnóti élete végének megpróbáltatásait kívánja ábrázolni. A műben nagy mennyiségű negatív hangvételű szóval találkozhatunk, ezek adják az alkotás fő allappillérét, így meghatározó kohéziós elemként funkcionálnak (“fájó-didergős üszkös élet (…) golyó lyuggatta tarkók vérét“). Zord, háborútól sújtott, haldokló világ képe kerül megjelenítésre. Egy olyan világé, amelyben  az elmúlás mindennapos vendég. Radnóti költői életművére is történik utalás az eclogák visszhangja kifejezéssel. A költemény egy visszatekintés, amelynek során kívülállóként értékeli a lírai én a bori munkatáborban történt eseményeket. Egy bizakodó, ám meggyötört Radnótival találkozhat az olvasó. Egy olyan költővel, aki bízott a hazatérés lehetőségében, miközben mindennapjait a rettegés érzete határozta meg.  Bieliczky beleéli magát Radnóti helyzetébe, ezáltal vállalva a sorsközösséget a gyötrődő, s végül szörnyű halált halt alkotóval.

Az Itt sétált Jókai című vers a romantika korának egyik legjelentősebb regényírójának, Jókai Mórnak az alakját mutatja be. A vers tűnődő sétával övezett tájleírás, amely egy tóparti andalgást ábrázol. A mögöttes tartalma azonban jóval túlmutat egy tájleírás keretein. Gyakorlatilag megismerhetjük Jókai írói világának főbb jellegzetességeit. Maga a tájleírás aspektusa is a Jókai regények egyik fontos ismertetőjegye. Bieliczky aprólékosan mutatja be az őt körülvevő környezetet. A vízmenti állatvilág (vadkacsák, sirály, fecske) prezentálása mozgalmassá teszi a lírai ént körbeölelő vidéket.  Az utolsó strófában komor hangnem válik meghatározóvá. Nyilvánvalóvá válik, hogy egy lelki gyötrődésektől terhelt, idősödő Jókai van jelen a műben. Egy olyan Jókaivé, aki elveszítette élete párját, házastárást, Laborfalvi Rózát. Az elbúcsúzás és a nosztalgia érzései kiválóan illeszkednek az első és második versszakban bemutatott táj hangulatvilágához. Szintén érdekes utalás a verszáró “sorsa regénye” kifejezés, amelyben megtörténik Jókai grandiózus regényművészetének és  a kiszámíthatatlan sors igazságtalanságának szinkretizmusa.

Sajátos kötődés rajzolódik ki a Náday Nagy Ferenc írónak címzett Mi az ember ? című műben. A szeretettel és barátomnak szavak bensőséges ismeretségre utalhatnak. A vers hangvétele erősen kritikus színezetű, bíráló. Bieliczky nem éppen hízelgő gondolatokat fogalmaz meg az emberiséggel kapcsolatban. A sorok a kétség által vannak átszőve. A lírai én maga is tipródik. Bizonytalan, nem tudja igazán eldönteni, milyennek is látja az emberiséget. A műben a negatív megnyilatkozások túlsúlya figyelhető meg. A bíráló hangnemet olyan szavakkal erősíti, mint a gyarlóság, tivornyák, örök bánat és a gyengeség. Elképzelhető, hogy a verset Bieliczky vigasztalásnak szánhatta, amelyben közösséget vállal az emberiségben csalódott Nádayval. Erre enged következtetni az is, hogy az írás 1946-ban, a II. világháború lezárást követő esztendőben íródott, így érthető, hogy a kiábrándultság rányomta bélyegét a műre.

Bieliczky Joó Sándor több alkotásában is megjelenik Friedrich Schiller német szerző alakja. Nyilvánvalóvá válik, hogy Schillerhez is szoros művészeti kötelék kapcsolta Bieliczkyt. A Schillert ábrázoló poémák az 1970-es évek termései, amely a költő ausztriai tartózkodásának időszaka. Ezekben az években minden bizonnyal intenzív német kulturális hatások érték Bieliczkyt, amely költészetében is nyomot hagyott.

A Goethe és Schiller című versben a világirodalom két kiemelkedő alkotójának örök érvényű hatásáról nyilatkozik a lírai én. A hangnem magasztos, tiszteletteljes. A küzdés, az álmodás képei egy szebb jövő reményét sejtetik, amelyben fontos szerepet tölt be Goethe és Schiller szellemi hagyatéka.

„Költő és vers ketten egyek

mint a dallal a hangjegyek

a lány könnyek között reszket

Schiller vall neki szerelmet.”[3]

Schiller mély szentimentalizmusa komoly érzelmi hatást vált ki olvasójából. A versben megjelenő természeti képek idilli környezetet jelenítenek meg, amely jól illeszkedik a mély érzelmiséghez.

 

  1. Zeneművészeti portrék

 

“Mozart, Schubert, Beethoven hárman egyek lelkemben, muzsikájuk szent beszéd, fogják az Ember kezét.” (Bieliczky Joó Sándor: Négysoros gondolatok)

 

Bieliczky Joó Sándor életében küönleges szerepet töltött be a zeneművészet. Zene iránti szenvedélyes rajongása több alkalommal visszaköszön verseinek világában is. Bieliczky ausztriai tartózkodása során Salzburgban, Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosában is élt. A zene iránt egyébként is fogékony költő több versébe is beleszőtte az osztrák zeneszerző alakját. Ennek egyik ékes példája a Mozart szülőházában.

Noha több száz év távlata választja el egymástól a két személyt mégis tapasztalható némi bennsőségesség a lírai kifejeződésben. A versindító Mester megszólítás rengeteget elárul Bieliczky Mozarthoz fűződő álláspontjáról. A költemény gondosan megszerkesztett, jól felépített alkotás. A lírai énen a világhírű zeneszerző szülőházába belépve a megilletődöttség lesz úrrá. A Mozart iránt érzett nagymértékű tisztelet és rajongás áthat a sorokon. Olyan örökérvényű utóhatást generált Mozart művészete, amely hosszú idő távlatából is aktuális. A vers több érzékszerve is hatást gyakorol, hangokat, illatokat jelenít meg, még intenzívebb élményt kiváltva ezáltal az olvasóból. A gyász és a bánat képei Mozart életének tragikus elemeit emelik ki, egyben a lírai én együttérzését a sors megpróbáltatásai miatt.

Bieliczkynek két poémája is a Chopin címet viseli, mégis teljesen más a két mű szövegvilága.

“Égboltként nyitod rám

bimbó-tűz szíved melegét,

sorsomba szőve hallgatlak,

a lélek mesterét

 

varázsló ujjaid tánca

perzsel a hangszeren,

dallamaid zsoltárában

önmagam keresem

 

 ballada zúg

életedben

 halált sejtő lánggal

benne remegsz

 idegemben együtt a világgal. “[4]

 

A lírai én beszámol róla, milyen mély lelki hatást gyakorol rá Chopin művészete. A zene, akárcsak a költészet képes mély lelki hullámokat megmozdítani. Bieliczky  teljesen azonosulni tud ezzel az érzelmes zenei világgal, eggyé válik a dallamokkal. Az ujjak tánca, a ballada zúgása játékosan könnyed ritmusosságal jeleníti meg az érzékszervek kényeztetését. Az égbolt, a tűz és a láng az útmutató fényesség motívumai, amelyek jól mutatják a zene komoly szerepét Bieliczky életében.   A lírai én a műalkotás zárlatában a muzikalitás szólamaiban teljesedik ki.

Az 1978-as Chopin című vers jóval komolyabb hangvételű alkotás, mint 1973-as elődje. A játékosságnak itt már nem találhatjuk nyomát. Már nem a lélek dallamai kapcsolják össze a címszereplőt és a költőt, hanem a terhes betegség, a tüdőbaj. A melankolikusságot fokozza, hogy a vers szentestén íródott. Bieliczky végig fáradtságről és kínokról beszél, amelyet a halál képe tesz még gondterheltebbé. A lírai én számára a zene itt már elsődlegesen nem szórakozási forma, hanem menedék, ahová a test kínjai elől menekülni lehet.

A magyar zeneművészet kiemelkedő alakjai közül egyértelműen Kodály Zoltán töltötte be a legmeghatározóbb szerepet Bieliczky Joó Sándor költészetében. Több alkotásában is megjelenik, illetve meghatározó szerepet tölt be Kodály alakja. Noha személyes kapcsolat nem alakult ki közöttük, Kodály Zoltán 1967-es temetésén Bieliczky feleségével együtt részt vett, így fejezve ki határtalan tiszteletét a magyar és nemzetközi zeneművészet ikonikus alakja iránt. A különböző művészeti ágak szinkretizmusa gyakori jelenség Bieliczky költői nyelvezetében.

A Kodály Zoltánhoz című műalkotásban a zeneszerző művészete iránti tisztelet és az 1956-os forradalom és szabadságharc élénk emlékképei keverednek. Kodálytól, a zenétől támaszt, útmutatást remél a lírai én. Megnyugvást talál a lágyan csengő dallamok hullámzó tengerén. Sajátos feszültséget kölcsönöz a műnek a megynyugvást adó zeneiség és a külső környezet, amely az eltiport szabadságról árulkodik. A lírai én a hála hangján szólal meg, köszönetet mond az általa Mesternek szólított Kodály útmutatásáért. Bieliczky komoly és felelősségteljes feladatot szán Kodály Zoltánnak. A nemzetet vezető népvezér szerepét szánja neki, akinek híre túlnyúlik az ország határain. Kodálynak vállalnia kell a világkórus vezetését, egy világot formáló, jobbító rendszer terjesztését, amely a békére és szabadságra épül. A Nemzeti Múzeum előtt című vers a Kodály Zoltánhoz poéma után egy hónappal született. Az újabb vers továbbviszi az előző gondolatmenetét, ráerősít az abban megfogalmazott komoly gondolatokra. Kodályra továbbra is útmutató Mesterként tekint, aki a szabadság elnyerésének lehetséges záloga. Petőfi Sándorral állítja konkrét párhuzamba, ami a vátesz-szerep megerősítését szolgálja.

Összességében elmondható, hogy Bieliczky Joó Sándor lírájában nagy számban találhatóak meg a művészeti élet alakjaihoz fűződő viszonyok. Egy olyan költő képe bontakozik ki előttünk, aki széles kulturális érdeklődéssel rendelkezett és ez a verseiben is kiválóan nyomon követhető.

 

 

[1]Bieliczky Joó Sándor: “Ez maradt belőlem…”, Bieliczky Joó Sándor válogatott versei, 2013, 290.o.

[2]Bieliczky Joó Sándor: “Ez maradt belőlem…”, Bieliczky Joó Sándor válogatott versei, 2013, 290.o.

[3]Bieliczky Joó Sándor: “Ez maradt belőlem…”, Bieliczky Joó Sándor válogatott versei, 2013, 224.o.

[4]Bieliczky Joó Sándor: “Ez maradt belőlem…”, Bieliczky Joó Sándor válogatott versei, 2013, 229.o.

Feliratkozás a hírlevelünkre