B. NAGY GÉZA

tanító

(Hajdúszoboszló 1881 – Hajdúszoboszló 1970)

Bieliczkyné Buzás Éva : Gyermekkoromban Zsófi nagymamámat mindenkinél jobban szerettem és az 1961-ben bekövetkezett halálát rendkívüli veszteségként éltem meg. 1962 nyarán ismerkedtem meg Bieliczky Joó Sándor családjával, köztük Géza nagyapával. A vele való első találkozáskor észrevettem, hogy az orra körül ugyanolyan jellegzetes kis mozgás van, mint amilyen a nagymamámnak is volt. Azonnal a szívembe zártam. Persze, nem csak ezért, hanem mert szálfa egyenes, igazságszerető, jóságos, bölcs ember volt. Mindenki tisztelte és szerette.

Nagy Géza 1881. október 17-én született Hajdúszoboszlón. A Máramarosszigeti Tanítóképző Intézetben 1901-ben kapott tanítói oklevelet. Az 1965. szeptember 6-án kiállított Gyémántoklevél tanúsítja, hogy a „64 éve szerzett oklevele alapján közmegbecsülésre méltóan teljesítette hivatását”.

Egy csoportos fénykép kb. az 1930-as években örökítette meg a hajdúszoboszlói református igazgató-tanítót és mezítlábas, fegyelmezett tanítványait.

Nagy Géza az I. világháború idején hét évig volt szibériai hadifogságban, Vlagyivosztokban és Dauriában. Három fénykép maradt meg ebből az időből. A képek hátoldalára rövid üdvözletet lehetett írni a családnak: „Kedves Irmám! Egészséges vagyok. Szeretettel csókol téged és kedves kicsinyeinket: hű férjed.” A levelezőlapként elküldött fényképeket ellenőrizték, cenzúrázták. (A hadifoglyok leveleit a Cenzúra Bizottság ellenőrizte 1913 és 1917 között.)

    

 

A kedves, szép felesége: Adorján Irma (Született: 1886. április 16-án Tiszabecsén, meghalt:1958. december 8-án Hajdúszoboszlón.)

Öt gyermekük született: Berta (1904. szeptember 7. Tiszabecs)

Géza (1906. április 24. Hajdúszoboszló), Ilona (1908. augusztus 6. Nagypalád),

Margit (1911. június 11. Nagypalád), Irma (1914. január 26. Nagypalád)

Az édesanya öt gyermekével.

A férj hadifogsága idején egyedül nevelte gyermekeit.

Felesége fiatal és idős korában

   

 

Bieliczky Joó Sándor egyik verse nagyapjáról:

 

Nagyapám ölében

(Gondolatok egy régi fénykép láttán)

Éveimből kettőt már megértem
kemény-dacosan, kemence lángban.
Büszkén ülök nagyapám ölében:
a sorsához kötözött világban.

Tuskó fejem mellkasán pihent meg,
dobhártyámban zengett szíve hangja.
Pajzs-tenyere vállamon keringett,
védett, égbolt-ölelésű karja.

Én voltam az első unokája,
jövendőt szólt puszta-forró szája.
Dallal ringatott válla vánkosán.

Így altatva – csillagokba látott,
a fényükbe erejével mártott,
hogy átégjek az idők záporán.

(Budapest, 1978.)

 

Ölében tartja első unokáját: Joó Sanyikát.

Két felnőtt unokájával: Sanyival és Dénessel

 

Békés öregség feleségével

 

Feleségével a Hajdúszoboszló  Szilfákalja utca 48. sz. alatti házuk kertjében.

 

A Hajdúszoboszló József Attila utca 7.(ma 10.) szám alatti házuk előtt.

 

Bieliczky Joó Sándor, az unokája így látta őt:

 

Hajnaltól estig

Mint a nagyapám fáradt, szép szeme,
olyan a Nap alkonyi keresztje,
hajnaltól estig elfárad
– nehezen mássza a hegyhátat.

(Budapest, 1978)

 

Bieliczky Joó Sándor: Nagyapám emléke

Nagyapám délceg, magas ember volt. Ha szobrász volnék, róla mintáznám a becsület és a tisztesség szobrát. Szépen énekelt, a hegedűnek és a harmóniumnak is ismerte a lelkét. 1901-től néptanító volt, évtizedeken át nevelte a nemzedékeket. 1914 nyarán kiparancsolták az első világháborúba, s majd csak 1920 karácsonyán tért haza Vlagyivosztokból. Repeső szívvel szállt ki a vonatból volt hadifogoly társaival együtt, de a darutollasok útját állták az érkezőknek. A hírhedt Csóti táborba szállították őket, ahol tüzetesen érdeklődtek hosszan tartó „turizmusuk” iránt. A fehértisztek kíváncsisága főleg egy kérdés köré merevedett: voltak-e ők vöröskatonák, s ha igen, hol harcoltak, ki volt a parancsnokuk, de az igazat mondják, mert ők mindent tudnak az Oroszországból érkezőkről. Három hétig tartott a szíves „vendégfogadás”, míg végtére is elengedték nagyapát, lelkére kötve, hogy a bolsevizmusról és az orosz népről nem beszélhet, mivel nem istápoljuk a vörös forradalmat.

Nagyapám három hét elteltével nyitott ajtót rég nem látott családjára. Pedig mennyire várta őt a sokat szenvedett nagymama és öt gyermeke. Hosszú, küzdelmes volt az út a visszatéréshez, az ismét megtalált boldogsághoz.

(Budapest, 1979)

 

1970. március 18-án látogattuk meg a beteg nagyapát. Sejtettük, hogy már nem láthatjuk sokáig. Szinte mindig aludt. Hírtelen megszólalt: „Már hallom a kolibrit énekelni …”

Debrecenbe hazaérve Sanyi zokogva borult az ágyra. Érezte, hogy elveszíti azt, aki a fiatalon elhunyt édesapja helyett lett a „férfi példaképe”, nevelője, mindig szeretettel tanítója. Nagyapa aznap éjszaka meghalt. Sanyi később így írt róla:

Nagyapám

A forrásnál tisztább,
az égnél nyugodtabb.
Csillagnál egyszerűbb
nyárfánál sudarabb
Hogy ki ő? egy ember,
a sorsomban rendjel.
Életemből ment el
Kolibri énekkel.                               (Budapest, 1978)

A kolibri (Dél-Amerikában élő kicsiny, színes madár, „repülő drágakő”)
Nagy Géza áldásos élete 89. évében, 1970. március 19-én ért véget.

Lányához, Bieliczkyné Nagy Ilonához küldött levelekből hármat idézek:

Kedves Ilonka!

Szeretett és általunk igen nagyra becsült Édesapjuk váratlan elhunyta alkalmából fogadják az egész széleskörű Családjukkal együtt a mi családunk szívből jövő részvétnyilvánítását. Mélyen megrendített bennünket súlyos fájdalmuk és ebben mi is osztozunk, mert olyan Ember távozott el, aki mindnyájunk különleges szeretetét és megbecsülését bírta és velünk szemben jó akaratát és őszinte szeretetét számtalanszor érvényesítette.

Hajdúszoboszló, 1970. március 21.            Kezeit csókolja: Dr. Grósz József

– – – –

Kedves Ilona Nagyságos Asszony!

Mély együttérzéssel értesültünk Édes Atyjának elhunytáról. Tudjuk, hogy nehéz az Édesapától megválni, de talán némi vigasztaló, hogy mindannyiunk Géza bácsijának nemes emberi egyénisége mindenkorra emlékezetünkben marad.

Hajdúszoboszló, 1970. március 22. Kezeit a régi tisztelettel csókolom:
dr. Farkas Dániel

– – – –

Kedves Ilona!

Éppen a temetés időpontjában jutott el hozzám szeretett Géza bácsi elhunytáról szóló gyászjelentés, ezért – legnagyobb sajnálatomra nem vehettem részt búcsúztatásán.

Engedje meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket.
Szeretett Géza bácsi úgy is, mint ember, úgy is mint nemzedékek tanítója, de mint rokon is olyan ember volt, akire mindig tisztelettel, őszinte megbecsüléssel és hálával néztem fel.

Ő volt az, aki közel 42 éve elindított engem is életpályámon. Munkában, becsületben, puritánságban példaképem volt, éppen ezért sajnálom, hogy nem róhattam le kegyeletemet ravatala előtt.

Kedves Ilonka! Kérem tolmácsolja az egész családnak feleségem, gyermekeim és a magam őszinte együttérzését, mivel Margitkáék és Irmuskáék címét nem tudom. Bertuskának és családjának közvetlenül is kifejezem részvétünket.

Debrecen, 1970. március 24. Kézcsókkal és üdvözlettel: Kigyós Sándor és családja

– – – –

A hajdúszoboszlói temetőben
(a Vénkert utca felőli részben)

 

ifj. Nagy Géza
(1906-1943)

B. Nagy Géza
(1881-1970)

felesége: Adorján Irma
(1886-1958)

Bieliczky Béla
(1891-1972)

Bieliczky Béláné Nagy Ilona
(1908-1993)

Bieliczky Joó Sándor
(1929-1983)

 

Bocskai István Múzeum kérte el azt a 3 fényképet, amelyek az  orosz hadifogságban készültek. 2014 – ben a százéves évforduló alkalmával kiállítást rendeznek.

***

Feliratkozás a hírlevelünkre